Archivum
II.János Pál: Minden napra egy gondolat
2011. február 13. vasárnap, 09:27
Címkék:
1995-ben adta közre kiadónk II. János Pál pápa Minden napra egy ima című imádságoskönyvét, egyfajta „imakalendáriumot”
Jerome M. Vereb
Kiadó: JLX
Ár: 2950 ft
1995-ben adta közre kiadónk II. János Pál pápa Minden napra egy ima című imádságoskönyvét, egyfajta „imakalendáriumot” az év minden napjára. Akkor még élt a máig legismertebb és legnépszerűbb főpásztor, akinek boldoggá avatása alighanem hamarosan megtörténik. A jelen válogatás a pápa beszédeiből, írásaiból ugyancsak elmélkedésre nyújt alkalmat és lelki táplálékot 365 napra. Karol Józef Wojtila (1920–2005) 1978-ban foglalta el Szent Péter székét, 455 év óta az első nem olasz pápaként, ő volt az első lengyel, sőt az első szláv a Katolikus Egyház élén. Több mint száz országba látogatott el, ezért „utazó pápának” nevezték. Konzervatív meggyőződésű volt, de sokat tett a vallások közötti együttműködésért, a békéért, erőteljesen bírálta a szocializmust, de a kapitalizmus fogyasztói gondolkodását is, nagy szerepe volt a szovjet birodalmi rendszer bukásában. II. János Pált a nem vallásos emberek is tisztelték és szerették, ezért keltett nagy megdöbbenést az ellene elkövetett merénylet, majd élete végén az egész világot együttérzéssel és csodálattal töltötte el a beteg, szenvedését hősiesen viselő pápa személye. Szolgálni akart mindig, mint a Mester, Jézus Krisztus és tanítványai. A szeretet éltette és a szeretet sugárzott egész lényéből, mellyel megerősítette a könyvében is gyakran idézett Szent János szavait: „Isten a szeretet”. Ezt a könyvet is, akárcsak az előzőt, Szentmihályi Szabó Péter fordította, aki kétszer kapott II. János Páltól írásban áldást munkájára.
Zala Könyvesbolt
Üzletünk Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utca 55. szám alatt található, s immár tíz éve áll vásárlóink rendelkezésére.
Széles választékunkba beletartoznak a szépirodalmi- ifjúsági- történelmi regények, tankönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, ezoterikus kiadványok, valamint mesekönyvek, DVD lemezek és hangos könyvek.
Folyamatosan frissülő árukészlettel, valamint egyedi megrendelések teljesítésével tudjuk vevőkörünket bővíteni. A városon kívül élők számára is van lehetőség a kiadványok gyors kézhezvételéhez, amit postai utánvéttel tudunk biztosítani.
A rendeléseket telefonon, faxon vagy e-mailben is le lehet adni, amik a következők:
Tel.: 92/598-787, fax: 92/598-786,
Zalaegerszeg
Kossuth Lajos u. 55.
Telefon: 0692/598-787
Mobil: 0630/6324160
e-mail: zalakonyv@t-online.huEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Nyitva tartás
Hétfő – Péntek: 830 – 17-ig. Szombat 9 – 12-ig. Vasárnap: Zárva
Kontaktszemély: Dervalicsné Tóth Szilvia 30/632-4160
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA