Archivum
A házasság a jövőt hordozza
A társadalomért a család tud felelni igazán, a házasság világhete pedig az egész társadalom megújítója lehet, ha az embereket arra indítja, hogy komolyan vegyék ezt az intézményt - mondta Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke csütörtökön Budapesten, a házasság hete elnevezésű rendezvény sajtótájékoztatóján.
Házasság hete - a társadalomért a család tud felelni igazán
A nemzetközi szinten több mint tíz éve, Magyarországon pedig a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) kezdeményezésére idén ötödször rendezett program kapcsán Bíró László rámutatott: "amit ünneplünk a házasság világhetén, az olyan érték, amely benne van az emberben, mert Isten férfinak és nőnek teremtette őket". Mindenkinek az a vágya, hogy "szeressen és szeretve legyen. Senki nem tud kiteljesedni önmagában, kell hozzá a másik, ez belénk van oltva" - jegyezte meg.
A katolikus püspök hangsúlyozta: a házasság nem valamiféle múltbéli, letűnt idők értéke, hanem a jövőt hordozza. Ezt ünnepelni azt jelenti: elköteleződni a jövőhöz.
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke kiemelte: a házasság "eresztékei meginogtak", ezért van szükség a megerősítésére, amit az imádság segíthet. A gyermekek a szülőkért, utóbbiak a gyermekeikért és egymásért is imádkozhatnak - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a házasság hetén "az egyedül maradottakra is gondolnunk kell, az ő életük is értékes", nekik viszont törekedniük kell arra, hogy lehetőség szerint legyen társuk, mert "a férfi és a nő együtt lehet egységes egész". Felhívta a figyelmet arra: a házasság hete alkalmából az egyháznak és a keresztényeknek középpontba kell állítaniuk a házasság intézményét és a hűséget.
Az idei rendezvény "házaspár arca" Lackfi János író, költő, műfordító és felesége, Bárdos Júlia művészettörténész. Lackfi János arról beszélt, hogy "jól belátható a házasság társadalmi haszna: ha nem születnek gyermekek, nincs termelőerő és fogyasztóerő".
Az író sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a családi életről nem tanítanak az iskolában. Kimutatható, hogy a harmonikus családban élő férfiak tovább élnek, mint egyedülálló vagy instabil házasságban élő társaik - fűzte hozzá.
Bárdos Júlia hozzátette: "életünk minőségének legfontosabb mutatója az emberi kapcsolataink színvonala". Mint mondta, "nincs annál izgalmasabb kaland, mint asszisztálni a gyermekek személyiségének kialakulásánál", és utalt arra: házasságuk során "bőven voltak krízishelyzetek, de a problémák azért vannak, hogy személyiségünk fejlődjön".
Az angliai Richard Kane, a házasság hete nemzetközi mozgalom elindítója arról szólt, hogy a válás valószínűsége négyszerese annak, amikor csak összeköltöznek a szülők, de nem kötnek házasságot. Kitért arra, hogy ma számos gyermek úgy nő fel, hogy "apukái váltakoznak", ezáltal véleménye szerint ez a generáció kevés eséllyel tud szorosan egyetlen emberhez kötődni. Ennek komoly következménye van a nemzet és a gazdaság szempontjából - állapította meg.
A házasság hete programjait a Bálint-naphoz kötődően tartják; igyekeznek közel hozni az emberekhez a tartós házasság megéléséhez szükséges ismereteket. A nyitó esemény vasárnap a debrecen-nagyerdei református templomban lesz, ahol Bölcskei Gusztáv református püspök hirdet igét. Az ezt követő héten a központi rendezvényeknek a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium ad otthont, de többek között Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Budaörsön, Érden, Gödöllőn, Kecskeméten, Székesfehérváron, Vácott és Veszprémben is programokkal várják az érdeklődőket.
A ma már huszonegy országban megszervezett házasság hete mozgalom nemzetközi konferenciájának idén Budapest ad otthont március 31. és április 2. között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban