Archivum
Halálok-e az öregség?
Bele lehet-e halni az öregségbe? - ebben a kérdésben még gyakorlott gerontológusok véleménye sem egyezik sokszor. Boga Bálint gerontológus professzor több évtizedes praxisa alatt nem találkozott egyetlen olyan idős korban elhunyttal sem, akinek a halálát az a bizonyos "végelgyengülés" okozta volna, amire néhány országban elfogadottan hivatkoznak a statisztikákban, a halotti jegyzőkönyvek alapján.
Pont kerülhet a vita végére
Mostanában egyre többször hallani ezzel a témával kapcsolatban az időskor kutatásával foglalkozó szakemberek, gyakran egymásnak is ellentmondó véleményét. Nem véletlenül, hiszen az előrejelzések szerint az "öregek kora" jön el, 2030-ra több mint egymillió 100 éves ember lesz a világban. Vagyis az életkor egyre inkább kitolódik, szinte "matuzsálemi" határokig, vagyis az "öregedési index" emelkedő tendenciát mutat.
Ahogy Székács Béla, a Magyar Geriátriai és Gerontológiai Társaság elnöke mondja, az öregedés természetes folyamat. "Ennek a folyamatnak viszont igen sokféle változata van. Gyakorlatilag ahány ember, annyi féle. Nincs két egyformán öregedő azok között a 2 millió 60 éven felüliek között sem, akik közöttünk, nálunk élnek. Mindenki az idilli, szép öregkort képzeli el magának, csakhogy ezért igen sokat kell tenni, és már fiatal korban. Nem csak az egészségügynek, az egyénnek, a pácienseknek is. Csodaszer nincs, annak ellenére, hogy egyre több szerencselovag kísérli meg varázsbogyókkal, különleges készítményekkel, drága, és hatástalan szerekkel garantálni az örök ifjúságot."
Az időskor biológiai, fiziológiai folyamatáról sokan, sokféleképpen írtak. Fritz Reimann pszichoanalitikus, "Az öregedés művészete" című munkájában határozottan azt a nézetet vallja, hogy az öregkor formálható, alakítható, de vannak olyan dolgok, amelyekbe bele kell törődnünk. Később és hosszabban öregszünk, köszönhetően nagyrészt az egyre fejlődő tudománynak, a jobb, hatékonyabb egészségügyi ellátásnak, a fejlettebb diagnosztikai módszereknek. Elméletileg valóban élhetnénk akár 120-130 évig is, csakhogy a szervezetet az élet során sokféle kórokozó ártalom éri.
"Szervezeti és működésbeli ártalmakról van szó – mondja Székács professzor – és az ezek következtében létrejövő változások összessége vezet végső soron a halálhoz. Egy szerv, vagy szervrendszer, valamilyen funkció gyors leromlása mindig kóros változás, és nem a normális öregedés következménye."
Vagyis "csak" az időskor nem elég ok a halálra. Az energia elvesztése, a "végelgyengülés" mögött általában mindig van valamilyen valódi halálok. Székács professzor szerint a gazdaságilag fejletlenebb országokban gyakran elfogadják halálokként a végelgyengülés megjelölést, éppen a diagnosztika elmaradottsága miatt. De olyan eset is előfordul, amikor van halálok, csak nem diagnosztizálható, nem mutatható ki.
A 30-as, 40-es években még az időskori halálokok között 16 százalékban szerepelt a végelgyengülés megjelölés. Ma - bár maga az öregedési folyamat elvezethet idáig elvileg - gyakorlatilag a legtöbb országban konkrét kórmegállapítást és kórmegjelölést fogadnak csak el a halálozási jegyzőkönyvön.
Bár az öregedés folyamata kétségtelenül kedvezőtlen változásokkal jár, amelyek nyomán könnyebben kialakulhatnak kóros elváltozások, lassítani lehet, ha elkerülni végleg nem is az időskorral járó biológiai, és pszichés terheket. Ezért viszont dolgozni kell, a szervezet állandó karbantartásával, a testi és szellemi aktivitás megőrzésével, kiegyensúlyozott életmóddal.
Mindehhez a tudomány a maga módján járul hozzá, a geriátria fejlődésével, a genetika és őssejtkutatás előrehaladásával, azokkal a modern terápiákkal, amelyek az immunrendszer erősítését szolgálják. Goethe szerint "az öregkort nem megélni, elviselni művészet". Úgy tűnik a megállapítás egyre időszerűbb lesz, ha tétlenül, beletörődve várjuk az évek múlását.
Bár a WHO a 70 éven felülieket tekinti hivatalosan időseknek, az emberi életkor felső határa elméletileg akár 120-130 év is lehetne, ha nem jönne közbe valamilyen betegség, amely miatt korábban következik be a vég.
Az Egészségügyi Világszervezet határozott álláspontja az, hogy egyre többen érnek meg az átlagnál magasabb életkort, és nem is szervi bántalom, vagy betegség következtében veszítik el életüket, hanem a "természetes kopás," elhasználódás, energiavesztés következtében. Ezért célszerűnek látják, hogy - talán már a következő évben- mindenképpen felveszik a hivatalosan is elfogadható halálokok listájára az öregkori végelgyengülést.
(Fotó: Leonardo da Vinci: Ülő öregember)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában