Archivum
Új sikernövény a szója?
Szakmai és közgazdasági érvek egyaránt alátámasztják azt, hogy a szója a repcéhez hasonlóan sikernövény lesz Zalában, bár jelenleg még csak mintegy kétezer hektáron termesztik. A Baki Agrocentrum Szója nyílt nap néven rendezett szakmai programot. A Hahót melletti szántóföldön 21 szójafajtát mutattak be a termelőknek a fajtatulajdonos cégek szakemberei.

A Baki Agrocentrum szakmai fórumán
Vajon a szója lesz-e Zala megye új sikernövénye? – vetette fel a kérdést Balogh Rudolf. A Baki Agrocentrum ügyvezetője szerint minden érv amellett szól, hogy a repce immár tízéves sikertörténetéhez hasonló pályafutást fusson be a szója. Termesztésének szakmai indokai között megemlítette, hogy nagyon jól beilleszthető a vetésforgóba, kiváló elővetemény, amit bizonyít, hogy az utána vetett főleg kalászos növény – mint például az őszi búza –– fél-egy tonnával több termést produkál hektáronként.
A nitrogéngyűjtő gumóival sok szabad nitrogént tud lekötni a talajban, amit a következő növény felhasználhat.Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás egyik feltétele a pillangós virágú növények beillesztése a vetésforgóba, s jelenleg a szója felel meg leginkább ennek a feltételnek.
Közgazdaságilag még több érv áll mellette – fogalmazott az ügyvezető. – Mivel tavaszi vetésű, nem áll benne a pénz féléven át, mint a repcében, emellett hektárköltsége is jóval alacsonyabb, még a legmagasabb termesztési technológiák mellett is 200–250 ezer forintból ki lehet hozni. Felvásárlási ára éve óta kiegyensúlyozottságot mutat, jelenleg 90–100 ezer forintot adnak érte tonnánként. Még nagy a szóródás a 2-3 tonna/hektár termésátlagok között, de az eredmények egyre javulnak.
Mindehhez hozzájárul, hogy a termelők egyre jobban megismerik a növényeket, illetve a fajtatulajdonosok egyre jobb vetőmagokat és termesztési technológiákat tudnak ajánlani. A Baki Agrocentrum évek óta tart szója bemutatókat, az üzemi környezetben tesztelt fajtákról, termesztésükről szerzett tapasztalatokat átadják a termelőknek – hangsúlyozta Balogh Rudolf, aki úgy véli, a szója karrier előtt áll.

Korábban 4-500 hektáron termelték, majd ezer körül, és tavaly már kétezer hektáron. Ez arányaiban nem kevés az országos 35 ezer hektárhoz képest. De mindenképpen elgondolkodtató tény, hogy hazánk évente összesen 600-700 ezer tonna szójadarát importál, főleg Dél-Amerikából, miközben itthon csak 80 ezer tonnát állít elő. Az importált mennyiség nagy részét az állattenyésztés használja fel. Ebből a mérlegből egyértelműen kitűnik, hogy ezzel a növénnyel foglalkozni kell! – hangsúlyozta az ügyvezető.
Ugyanakkor őszintének kell lenni, 3-5 évnek el kell telnie ahhoz, hogy sikeres termesztését kiforrott technológiák szolgálják. A fajtabemutatóval is ahhoz kívántak hozzájárulni, hogy sikerüljön a gazdálkodóknak kiválasztani a zalai adottságoknak legjobban megfelelő fajtákat, tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés