internet

interjú
Előbb az internetes keresés, aztán a könyv?
Az 1990-es, 2000-es évek új kihívások elé állították a könyvtárakat. Elég, ha csak két „bűvös” fogalmat említünk: digitalizáció és online térnyerés. Kicsit lesarkítva a dolgokat, a cédulás katalógustól az elektronikus böngészésen át kellett eljutni odáig, hogy ma már telefonra letölthető applikáció segíti az olvasót a dokumentumok keresésében.

oktató
Digitális immunerősítés a Kölcsey-gimnáziumban
Etikus hackerként a Kölcsey Ferenc Gimnázium 12 éves kort már betöltött diákjai azt is kipróbálhatták, milyen könnyű feltörni egy Facebook profilt a Digitális immunerősítő program (DIP) zalaegerszegi roadshowján, az Új Nemzedék Központ és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács közös rendezvényén.

nézőpont
Facebook-arcunk védelmében
Az elmúlt hetekben a nemzetközi és a hazai sajtó is hangos volt az úgynevezett Facebook-adatbotránytól. Mint ismert, 2014-2016 között egy amerikai adatelemző cég körülbelül 50 millió (az újabb adatok szerint 87 millió) Facebook-felhasználó személyes adatához jutott hozzá, melyet arra használtak fel, hogy célirányos politikai és kereskedelmi tartalmakat juttassanak el a laikus használókhoz.
nézőpont
Generációs különbségek és tabutémák
A zalai iskolai könyvtárosokat és a gyermekkönyvtárosokat szólította meg az a továbbképzés, melyet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szervezett, s témája az úgynevezett Y és Z generáció, azaz az 1980 és 2009 között születettek kommunikációs világa.
Újjászületett a keszthely.hu
Egy évtizednél hosszabban jól kiszolgálta az elvárásokat a város információs kapuja, de a mobil eszközök fejlődésével a felhasználói és információszerzési szokások is jócskán átalakultak, ezért kellett frissíteni a www.keszthely.hu szerkezetét – mondta el Ruzsics Ferenc polgármester, április elején, a városházán tartott sajtótájékoztatón.
oktató
Internet Fiesta: egy bőröndnyi jó tanács
Ismét minden korosztálynak kínáltak programot az „Internet Fiesta” elnevezésű egyhetes programon. Az országos rendezvényhez, mint az elmúlt 18 évben mindig, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár is csatlakozott.
Élményalapú programozó iskola nyílik Zalaegerszegen
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan módon tanulják meg ezeket használni, ami egész életükre pozitív hatással lesz. A szükséges tudást és az első sikerélményeket a Logiscool-ban szerezhetik meg a gyerekek, amely már Zalaegerszegen is elérhető.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum (6), Lisztadomány (1), Bemutatóőrlés (1), Várak Kastélyok (2), Polgármesteri Hivatal Díszterme - Hévíz (3), Börtön (1), Czupi Magdolna polgármester (1), Sajtóbejárás (2), Gyenesdiás - Diási Játékstrand (52), Fövenyes Kertmozi (1), Verkli Fesztivál (2), ZKSE (6), programszerkesztő: F.J. (1), Hősképzés (1), Gecse Péter alpolgármester (59), zenés revüshow (2), Tornyos Ágnes programkoordinátor (1), Tehetség nap (3), Zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál (2), járvány (4)