2025.07.29., kedd - Márta, FlóraZalaegerszeg időjárása

Archivum

80 millióból valósul meg

2010. június 15. kedd, 07:30
Címkék:

A Nyugat-dunántúli Operatív Program „A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése“ elnevezésű kiírásán pályázati támogatást nyert a Zala Megyei Önkormányzat, melyhez több mint 13 millió forint saját forrást is biztosítottak. Az együttműködési szerződés ünnepélyes aláírására sajtótájékoztató keretében, Keszthelyen került sor.
 

A zalavári történelmi emlékpark fejlesztése

A több mint 80 millió forintos támogatásból történelmi, kulturális és turisztikai központ létesül Zalaváron, a főhelyen álló emléképületet Makovecz Imre Kossuth-díjas építész tervezte. Az emléképületben kerül elhelyezésre a szintén Makovecz által tervezett Életfa, ami Zala megye településeit kívánja szimbolizálni. Az épület elsődlegesen tájékoztató-információs, kiállító funkciót töltene be.

Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke hozzátette: példaértékű, hogy az emlékpark létrehozásához rengeteg önkormányzat adott anyagi segítséget. Elhangzott továbbá, hogy a tervek szerint az egykori Bencés bazilika romjait, az itt megtalált erőd maradványait is szeretnék láthatóvá tenni. A projekt keretében megvalósul a park területének rendezése, egy sétaút kialakítása, amely mintegy „felfűzné“ egymásra a helyi kulturális örökség részét képező objektumokat.

Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője dicsérte a benyújtott zalai pályázatot, az európai léptékkel is látványos elképzelésekkel. Berkenyés István, Zalavár polgármestere, mint fogalmazott, büszke arra, hogy a település ezeréves hírnevét tovább öregbítve méltó módon tudja majd fogadni az érkező kirándulókat. A polgármester szerint már csak egy fontos dolog hiányzik a Kis-Balaton térségében a turisztikai lehetőségek kiaknázásához, ez pedig a kerékpárút építése a Zala völgyéből és Keszthely-Hévíz irányából.   

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)