Archivum
A helyi vállalkozásokért
Hatvanöt önkormányzat, tizenegy vállalkozás, hét képzőintézmény valamint civil és szakmai szervezetek – összesen száztízen – írták alá a Malom Foglalkoztatási Paktumot a Göcseji Falumúzeumban tartott ünnepségen. A Malom – A munkaerőpiac aránytalanságainak lokális operatív megoldására elnevezésű paktumra a Zalaegerszegi Kistérségi Fejlesztési és Foglalkoztatási Nonprofit Kft. nyert 23 millió 750 ezer forint támogatást a Támop kiírás keretében.
Foglalkoztatási paktum a zalaegerszegi kistérségben
Az aláíró felek azért kezdeményezték a foglalkoztatási paktum létrehozását, hogy a szervezet működésével segítse elő a zalaegerszegi kistérség gazdaságának és munkaerőpiacának fejlesztését, az embert értéknek tekintő helyi foglalkoztatáspolitika megvalósítását, mondta Szili-Fodor Dóra, a nonprofit kft. ügyvezetője.

Alapvető érdek, hogy helyi vállalkozások termelékenysége, foglalkoztatási képessége javuljon, hogy a térség képes legyen megtartani népességét, tehetségeit és humánerőforrását. Ennek egyik fontos feltétele, hogy az itt élő munkavállalók képzettségi szintje növekedjen, melyhez a képzés szerkezetének is igazodnia kell.
Mindazonáltal valamennyi érintett partner együttműködésére szükség van, melynek szervezeti keretet kíván adni a paktum. Ez egy olyan kezdeményezés, melyben minden résztvevő egy malomban őröl. Ugyanis az elvégzendő feladatok eredményessége – mint a malom fogaskerekei – egymás tevékenységére épül, hangsúlyozta Kónya Zsuzsanna paktummenedzser.
Az ünnepségen Kiss Ambrus, a regionális munkaügyi központ főigazgatója a paktumok helyi gazdaság és foglalkoztatás fellendítésében betöltött szerepéről beszélt, majd Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője bejelentette: ősszel aláírják a regionális foglalkoztatási paktumot, mely a régióban működő paktumok támogató szervezeteként kíván tevékenykedni.
Egy vállalkozás számára a munkapiac ugyanolyan fontos, mint a beszerzési és egyéb piacok. Jó működéséhez azonban elengedhetetlen a megfelelően képzett munkaerő, hangsúlyozta Kámán János, a Pylon-94 Kft. ügyvezető igazgatója.
Nagyon nehéz jó munkaerőt találni, vélekedett hasonlóan Fercsel Sándor, az Akksi Kft. ügyvezetője, aki reméli, hogy a foglalkoztatásban érdekelt szereplők kapcsolatrendszerének megerősödésével javul a térség gazdasági, munkapiaci helyzete.
Stílszerűen – a Göcseji Falumúzeum malmának hídján írták alá az érintett felek az együttműködési megállapodást, mellyel hivatalosan is létrejött a Malom Foglalkoztatási Paktum a zalaegerszegi kistérségben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren