Archivum
A Kossuth utca lezárásával
Megkezdődtek a „Zalaegerszeg történelmi városközpont rehabilitációs és revitalizációs programjának” kivitelezési munkálatai, amit a projektnyitó rendezvényen túl a Kossuth utca pénteki lezárása és annak megbontása is jól jelzett.
Elindult a belváros-rehabilitációs program
– Hosszú évek telnek el egy-egy pályázat ötletétől a megvalósulásáig – mondta a Gyimesi Endre polgármester a városháza előtt tartott projektnyitó rendezvényen –, hiszen a most megvalósulás előtt álló program gondolata már 2007-ben papírra került. A remények szerint a belváros megújulásának ez az első üteme, a folytatás pályázati anyagát már benyújtotta a város.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a történelmi belváros újjáépülését célul kitűző program négy fő elemből áll: az egyik a piacátalakítás, mely magába foglalja a felszín térburkolását, a tetőszerkezet kialakítását és a mélygarázs építését.

A második a tehermentesítő út első ütemének a megvalósítása, mely a Balatoni út és a Stadion utcai körforgalomtól indul és az Október 6. tér–Buday Nagy Antal utca–Jákum utcai részén egy újabb nyomvonalon, a felszedett vasút nyomvonalán megy egészen a Vágóhíd utcáig. A harmadik elem a „Csipkeházi passzázs”, melynek keretében megújul az épületbelső, és egy hangulatos belső tér kerül kialakításra, míg a negyedik – amely egyben a projekt első építési momentuma is – a Kossuth Lajos utca következő szakaszának átépítése.
– A valamivel több, mint másfél milliárd forintos beruházásból 900 millió forint – a költségek 58 százaléka – állami támogatásként lehívható – ezt már a finanszírozással kapcsolatban jegyezte meg a polgármester –, a fennmaradó összeg egy részét magánberuházás, másik részét az önkormányzati önrész adja.
– Szinte bizonyos, hogy a projekt legkisebb volumenű eleme okozza várhatóan a legnagyobb fennakadást a városban. A kivitelezés ezen szakasza nem véletlenül esett erre az időszakra, hiszen a nyári hónapokban gyengébb forgalommal lehet itt számolni.
A kiépítendő burkolatépítési szakasz hossza 112 méter lesz, ez – a 114 méter hosszúságú közmű gerincvezeték lefektetésén túl – magába foglalja az útburkolatot, az elválasztó sávot, a járdát, kerékpárutakat és a parkolókat. A Kossuth utca Kisfaludy és Petőfi utcák közötti szakaszán összesen 2428 négyzetméternyi terület kap új térkőburkolatot.
Elbontanak öt lámpaoszlopot, helyettük tíz egyedi öntöttvas lámpaoszlop kap itt helyet — ezekre 70 és 140 W-os lámpatesteket szerelnek fel. A térkőburkolat mellett itt is szerepet kap a zöldfelület, ebből 347 négyzetméter kerül kialakításra. A Kossuth utcai projekt várható nettó költsége – 48 millió forintos támogatás mellett – közel 70 millió forint lesz.
A kivitelezést a Zalaegerszeg Belváros 2010 Konzorcium – a Hydrocomp Kft. és a Naste-Bau Kft. –, valamint az EH-SZER Kft. végzi, a kertépítési munkák közbeszerzése még folyamatban van.

– Előre is elnézést szeretnénk kérni a főutcán közlekedőktől, az itt lakóktól és dolgozóktól a következő két hónap elterelései és zajhatásai miatt – ezt már Dormán László, a konzorciumvezető Hydrocomp Kft. ügyvezetője hangsúlyozta. – Talán hozzáállásunkat jelzi az is, hogy bizonyos értelemben összhangba kerültek az itt zajló munkálatok, hiszen a már említett projekt mellett a szalagház tetejének szigetelése is most vette kezdetét.
Új módszerek és új megoldások is megjelennek a térkőlehelyezésnél, amelyek az előző szakasz építésének tapasztalatain alapulnak – tette hozzá. – Olyan katód-aktív bitumenemulziós homokágyazatot és fugázóanyagot terveztünk ide, amely megakadályozza a víz bejutását az út alapjához, így nagy biztonsággal elkerülhető lesz a burkolatsüllyedés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren