Archivum
Emlékház nyílt Pákán
– Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból 2009-ben 17,5 millió forint támogatást nyertek, a megyei önkormányzat további kétmillió forintot biztosított, a szülőfalu önkormányzata pedig az önrészt állta a 22,5 millió forintos teljes beruházási költséggel elkészült, és február végén felavatott Öveges-házhoz – nyilatkozta Lukács Tibor, Páka polgármestere. Elmondta, a LE-KO Kft. kivitelezésében emlékházzá átalakított épületet még 2006-ban vette meg a helyi önkormányzat egy külföldi tulajdonostól.
Látogatóközpont az Öveges-házban
Kövér László, az Országgyűlés elnöke az 1930-as években polgári stílusban épült, és most felújított emlékház átadásakor mondott beszédében méltatta az 1895-ben Pákán született és 1979-ben elhunyt Kossuth-, SZOT- és Prométheusz-díjas Öveges József fizikaprofesszor nagyszerű emberi és pedagógusi képességeit.
A nagyszerű tanár követendő és követhető példát adott, szerette a növendékeit és tisztelte a hivatását. A professzor elajándékozta az életét; piarista szerzetesként és tanárként másokért élt, másoknak adta a tudását. Szerkesztette az Élet és Tudomány című folyóiratot, 35 könyvet írt, mégis a rádiózással és a televízióval vált közkedveltté. „Nem sztár és nem celeb lett, ahogy ma mondanák, hanem ismert és közkedvelt ember, akit a nézők ezrei tiszteltek“ – húzta alá Kövér László, aki kifejezte reményét, hogy a közszolgálati médiában újból lesz olyan tudományos ismeretterjesztő műsor, amit a professzor művelt.
Öveges álmodta meg elsőként a Csodák Palotája néven ismert játszóházat, ahol a fizikával barátkozhatnak a gyerekek, és amelynek „mini-mását“ már Pákán is felkereshetővé tették. Egyik teremben a látogatók maguk is kipróbálhatják Öveges József kedvenc kísérleteit.
Az Öveges-ház másik szobájában egykori bútorai láthatók, a harmadikban pedig tárlókban helyezték el személyes tárgyait, kísérleti eszközeit, könyveit, az általa készített mikroszkópot. A napi 4 órában nyitva tartó épület berendezésének szakmai hátterét a Göcsej Múzeum munkatársai biztosították. Béres Katalin, a közgyűjteményi intézmény munkatársa röviden be is mutatta az ott elhelyezett emlékeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen