Archivum
Évadzáró a színházban
Érdekes és tanulságos hónapokon van túl a Hevesi Sándor Színház – fogalmazott az évadzáró társulati ülésen dr. Besenczi Árpád direktor, akinek (Sztarenki Pál művészeti vezetővel együtt) évad közben újabb öt évre szavazott bizalmat az önkormányzat.
Legtöbben a Miniszter félrelép című darabot látták
Az igazgató szerint ez a bizalom felelősség is, ám egy jó csapattal minden sikerülhet. Úgy érzi: nagyon egyben van a társulat, amit az is jelez, hogy sikeres évadot zárhatnak, és újabb csúcsot is döntöttek.
A bérletesek száma ismét tízezer fölé emelkedett, a nézők száma 72938 volt, ami ezerrel több, mint a tavalyi. A hat nagyszínpadi előadás közül a legtöbben a Miniszter félrelép című vígjátékot látták, és ez hozta a legtöbb bevételt is. A diákoknak szóló Tantermi deszka sorozat is óriási sikereket ért el, a Semmi iránt országos szinten is nagy az érdeklődés; a debreceni Deszka Fesztiválon is játszották a darabot. Persze volt csalódás is: szerették volna, ha a Vaknyugatot beválogatják a POSZT-ra, de ez nem sikerült. A Semmi viszont részt vesz a POSZT OFF-on.
Besenczi Árpád a következő évaddal kapcsolatban elmondta: a repertoár összeállt – ezt néhány hónapja egy rendhagyó sajtótájékoztató keretében be is mutatták – a műsorfüzetek, prospektusok elkészültek. A munka augusztus 24-én indul, az első bemutatóra pedig október 9-én kerül sor; Tolcsvay-Müller-Bródy: Doktor Herz című musicaljét láthatja a közönség. A nagyszínpadon az első félévben A házasságlevél című vígjáték, A hullám című színmű, valamint Az üveganya című tragikomikus játék felújított változata kerül műsorra. Lesz ezen kívül egy ifjúsági előadás is, Kövek címmel.
A hagyományokhoz híven évad végi díjesőre is sor került a társulati ülésen. Oklevelet kapott Kondákor Antalné és Komáromi Lászlóné ruhatáros, a színházi, nevelési programot segítő Gyimesi Katalin tanár, valamint Sala Kata, a sürgősségi osztály asszisztense, aki több éve segíti egészségügyi munkával a színházat. Jutalmul állandó néző címet is kapott.
A színházi mecénás díjat idén dr. Iván Nándor fogorvos kapta. Közönségdíjas Farkas Ignác színművész lett. A Terminátor-díjat és a Cserebogár-díjat Lupaneszku Viviennek ítélte oda a társulat. A nívódíjat az idén 70 esztendős Balogh Tamás kapta, és szintén ő vihette haza a Forgács-gyűrűt is.
A műszaknak járó Aranydeszka-díjat Lóránt László fűtő, karbantartónak ítélték. A társulat idén Pap Lujzának szavazta meg a Máriáss-díjat. A Színházbarát Kör díját pedig Foki Veronika vehette át Iványi Ildikótól. A színésznő szeptembertől a Madách színház társulatát erősíti majd.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren