Archivum
Fesztivál a Göcseji Falumúzeumban
Hétvégén került megrendezésre a skanzenben a VIII. Zalaegerszegi Országos Fazekas-Keramikus Találkozó és Fesztivál. A programsorozat szervezésében idén a Göcseji Falumúzeumon és a Zala Megyei Népművészeti Egyesületen kívül a Zala Megyei Közművelődési Intézet is részt vett.

Ennek köszönhetően a nyitónapon a megyei népművészeti fesztivál keretében, gyermek néptánc-népzene szakági bemutatót láthatott a közönség. A fazekastalálkozó másik érdekessége a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) öko-játszóháza volt. A gyerekek játékos feladatokon keresztül sajátíthatták el a szelektív hulladékgyűjtés és a környezettudatos vásárlás alapjait.
A fesztivál hivatalos megnyitóján Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és Gyutai Csaba polgármester köszöntötte a látogatókat. A polgármester úgy látja: Zalában és Vas megyében komoly hagyományai vannak a fazekasságnak, és örömteli, hogy sokan éltetik tovább a régi mesterek örökségét. Ezért is kerülhet évről évre megrendezésre ez az összmagyar találkozó. Ahogy Németh János keramikusművész fogalmazott egyszer: a fazekasság maga az élet, hiszen minden őselem szükséges hozzá. A formáláshoz föld és víz, a kiégetéshez pedig tűz és levegő.
A háromnapos eseményen az előző évekhez hasonlóan messze földről érkezett fazekasmesterek kínálták portékáikat, a jó hangulatról pedig a táncosok, népzenészek gondoskodtak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés