2025.08.01., péntek - BoglárkaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Letették a varroda alapkövét

2010. április 13. kedd, 17:08
Címkék:

Egy új varroda alapkövét helyezték el a múlt héten a Déli Ipari Parkban. Az exportra dolgozó, elsősorban Olaszországba sportruházatot gyártó DF Sport Kft. 1998 óta működik Zalaegerszegen, a telephelybővítéssel 35-ről 60-ra szeretnék emelni a foglalkoztatottak létszámát.

Megvan a déli ipari park negyedik betelepülője

A város önkormányzata szolgáltatással, kedvezménnyel próbálta ösztönözni a foglalkoztatás-bővítő beruházásokat, melyet kezdetben ugyan nagy érdeklődés kísért, a világgazdasági válság azonban némiképpen visszavetette a vállalkozásokat terveik megvalósításában.

zeg11.jpg

– Örömteli, hogy ebben az időszakban is vannak vállalkozások – mint Zalaegerszegen a DF Sport Kft. –, amelyek bele mernek vágni a fejlesztésbe – mondta Gyimesi Endre polgármester. – A város nem csak kedvezményes telekvásárlással segítette a beruházást, a pályázati anyagok összeállításában, az engedélyek megszerzésében is mindvégig a vállalkozás mellett állt – tette hozzá.

– Nagy lépéseket tett a város a cég 1998-as megalakulása óta, ami nemcsak a lehetőségek területén figyelhető meg, az emberek hozzáállása is pozitív irányba változott – emelte ki Dario Zonta, a kft. ügyvezetője. A telephelyfejlesztés közel 81 millió forint európai uniós támogatásban részesül.

Ez a negyedik vállalkozás, amely betelepült a Déli Ipari Parkba. A 27 hektáron további tíz beépítetlen terület van, amelynek tulajdonosai a gazdaság élénkülésétől tették függővé beruházásaikat.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)