Archivum
Percek a szívedért
Már az intenzív osztályon a szívinfarktusos beteg stabilizálását követően megkezdődik a gyógytorna, természetesen nem mindjárt gimnasztikai gyakorlatokkal, hanem a helyes és tudatos légzés elsajátításával. Míg korábban hetekig fektették a betegeket, most meghatározott protokoll szerint tornáztatják őket.
A testmozgás jelentősége a szívbetegségek megelőzésében
A testmozgás óriási szerepet játszik a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében is. Heti négyszer harminc perc izzadásig tartó intenzív mozgás nagy segítségünkre lehet ebben – mondja DR. LUPKOVICS GÉZA, a zalaegerszegi megyei kórház kardiológiai osztályának vezető főorvosa.
– A szív-érrendszeri betegségek hazánkban és a világ szinte valamennyi fejlett országában – jóval megelőzve a daganatos megbetegedéseket – a vezető halálokok közé tartoznak. Ezek közül a legrettegettebb, a gyakran azonnali halált okozó szívinfarktus. A megbetegedések megelőzésének lehetőségeit vizsgálva kiderült, hogy a rizikófaktorok között vannak befolyásolható – mint a magas vérnyomás, magas koleszterinszint és cukorbetegség – tényezők.

Bebizonyosodott az is, hogy a testmozgás nemcsak ezen betegségek megelőzésére, de előrehaladásuk csökkentésére is hatékony. A Magyar Kardiológusok Társasága heti négyszer harminc perc intenzív mozgást ajánl, mely során az egészséges emberek 120–150 közötti pulzusszám elérésére törekedjenek. Egyúttal fontos szempont a helyes táplálkozás, az úgynevezett mediterrán diétával bizonyíthatóan kevesebb infarktus alakul ki.
Súlyos rizikófaktor a dohányzás, mely tönkreteszi az ereket, különösen a szív hajszálereit, ezért abba kell hagyni. A szív- és érrendszeri megbetegedések kapcsán kétfajta megelőzésről beszélhetünk. Az elsődlegesben az egészséges emberek, míg másodlagos megelőzésben a szívműtéten, katéterezésen, infarktuson átesett betegek érintettek, akik gyógyulásában, életminőségük fenntartásában ugyancsak nélkülözhetetlen a testmozgás. Bármely mozgásforma ajánlott, de aki még nem sportolt, az kezdje sétával, majd folytassa kocogással.
Az egészségügyi szűrővizsgálatok fontos szerepet töltenek be a megelőzésben, hangsúlyozta a főorvos. Kétszáz ember élhetett a lehetőséggel a főiskola Infocentrumában, a közelmúltbeli szív világnapi rendezvényen, ahol a Zalai Nyitott Szív Egyesület tornára hívta a nézőket a rendezők nevében.
– Egyesületünk megalapításában aktívan közreműködött Papp professzor, aki jól tudta, hogy a kórházi gyógyítást kiegészítendően más fórumokra, szervezetekre is szükség van a betegek rehabilitációja, a mindennapi életbe való visszavezetése érdekében. De fontosnak éreztük a megelőzést is, így a prevenció elősegítését is felvállaltuk tevékenységünkben – emlékezik vissza JAKAB VILMOS, a Zalai Nyitott Szív Egyesület elnöke.
– Az elmúlt tizenhárom évben több mint száz alkalommal szerveztünk orvos-beteg találkozót a szívsebészet és a kardiológia szakorvosai közreműködésével, de más területről is hívtunk előadókat. Programjainkon azonban nem a betegség a fő beszédtéma, hanem hogy megosszuk egymással örömeinket. Mondják, a vidámság megvédheti szívünket, úgy, ahogy a testmozgás is. Egyesületünk heti két alkalommal tornát szervez a tagságnak. Nagy segítséget kaptunk a kórháztól, ugyanis a szívsebészet gyógytornásza vezeti a foglalkozásokat.
Igyekeztünk ehhez saját eszközeinkkel hozzájárulni, pályázati pénzekből tornaeszközöket vásároltunk. A rendszeres testmozgásra való ösztönzés programjainkon, kirándulásainkon is megnyilvánul. Szélesebb közfigyelemre számít a szív világnapi rendezvényünk. Ezért jövőre az iskolásokat is meginvitáljuk, hogy felhívjuk figyelmüket a mozgás, a helyes életmód fontosságára.
– Attól függően, hogy egészséges, beteg, vagy már műtéten is átesett, több szintjét különítjük el a megelőzésnek, de mindegyiknek alapvető eleme a rendszeres testmozgás – hangsúlyozza MAZUR MÓNIKA, a szívsebészet gyógytornásza. – Fontos része a kardiológiai rehabilitációnak, fizioterápiának is, ami még fiatal tudományág, hiszen korábban az infarktuson, szívműtéten átesett betegeknek szigorú ágynyugalmat írtak elő. Aztán rájöttek, hogy ez nem jó, és ma már egy meghatározott protokoll szerint – teamben dolgozva orvosokkal, nővérekkel – mobilizáljuk, tornáztatjuk a betegeket.
A mozgás az élet része, javítja az életminőséget, amely betegeink gyógyításában nagyon fontos elvárás. Ezért már mindjárt az intenzív osztályon megkezdjük a tornát a helyes légzés tanításával. A folytatásban a kockázati csoport szerinti beosztás dönti el, hogy kivel milyen mozgásterápiát végzünk a már normál osztályon. Feladatunk egyebek mellett, hogy felkészítsük a betegeket a rehabilitációra és a korai terheléses vizsgálatra – szem előtt tartva azt is, hogy életmódváltásra ösztönözzük őket.
Manapság egyre több az elhízott felnőtt és gyermek, így a megelőzés fontosságáról nem lehet idejekorán szólni. Sokat tehetünk egészségünkért mozgással. Ha a szülő látja, hogy gyermeke tehetséges valamelyik sportban, akkor biztassa. Nem kell élsportolónak lenni, csak (meg)szeretni a testmozgást, hogy ez az igény felnőttkorban is megmaradhasson az egészség megőrzése érdekében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséért