Archivum
Ünnep Zalakaroson
Nem mondhatni, hogy születésnapot ünnepelve a tizenhármas szám szerencsétlen volna. Zalakarosnak, amely idén üli várossá avatásának 13. évfordulóját, biztosan nem az. A város ismét háromnapos programsorral tisztelgett a várossá nyilvánítás évfordulója előtt.
Születésnap kitüntetésekkel
A programsor a kertmoziban június 23-án megtartott ünnepséggel kezdődött, melyen részt vett az olesnoi testvérváros küldöttsége is, Sylwester Leviczki polgármester üdvözletét tolmácsolva Szirtes Lajos polgármesternek és a város lakosságának. A házigazda nevében Szirtes Lajos köszöntötte a megjelenteket.

Beszédében kiemelte: a gazdasági válság Zalakarosra is begyűrűzött, ám az európai uniós pályázatokkal járó jelentős források segítségével számos eredményt könyvelhetett el a város. Ezek között említette az iskola felújítását és bővítését, a bölcsőde létrehozását, a felszíni vízelvezetés projektjének megvalósítását, a fürdő előtti sétány rendezését, és a fürdő fogadóépületének létrehozását. A város folyamatos fejlődését méltatta köszöntőjében Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke.
A beszédeket követően kitüntetéseket adtak át. Zalakarosért kitüntető díjat vehetett át Marton László képviselő a településen végzett több évtizedes közösségi munkája elismeréséül. Zalakaros közszolgálatáért kitüntető díjban részesült Kocsis Lászlóné, a polgármesteri hivatal köztisztviselője 27 éve magas színvonalon végzett közszolgálati tevékenységéért. Zalakaros emlékplakettet vehetett át Lendvai Miklós Zalakaros közéletében végzett társadalmi feladatok ellátása elismeréséül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen