2025.07.29., kedd - Márta, FlóraZalaegerszeg időjárása

Archivum

Ünnepi kavalkád

2010. június 15. kedd, 08:26
Címkék:

A hét végén ünnepelte 763. születésnapját Keszthely. A város napi programok zenés ébresztővel indultak, majd a rendezvénysorozat szentmisével, térzenével, emléktábla avatással, és sakkversennyel folytatódott. Szombaton ünnepi képviselő-testületi ülésen adták át a városi kitüntetéseket, amit kiállításmegnyitó követett a Balaton Színházban, a mólónál pedig egészen estig családi programokkal várták a kikapcsolódni vágyókat. 

 

A város napja Keszthelyen

A keszthelyi Fő téren a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar és olaszországi vendégeik pattogós ritmusokkal várták az ünneplőket szombaton reggel. A délelőtt folyamán a Premontrei Öregdiákok Egyesülete, illetve a Vajda János Gimnázium öregdiákjai is találkozót tartottak. Az évforduló alkalmából délben felavatták a gimnázium épületén elhelyezett új órát, amelyet a volt vajdás diákok adományoztak az intézménynek, illetve a Goldmark Károly Művelődési Központban lévő Keszthelyi Pantheonban Rakos Józsefnek, a keszthelyi kastély volt könyvtárigazgatójának emléktábláját. 

 

5-1.jpg

 

A Nők a Balatonért Egyesület kezdeményezésére avatják fel minden évben a sétáló- utcai tértextileket. Idén Péczeli Margit munkái gyönyörködtetik az arra járókat. A jeles nap alkalmából, ugyancsak a hagyományokhoz híven, az önkormányzat képviselő-testülete is ünnepi ülést tartott, ahol először dr. Szutrély Péter, a magisztrátus tagja számolt be előző napi tanácskozásukról.

Ruzsics Ferenc polgármester az elért eredményekről szólva számos fejlesztést említett, melyeket pályázati támogatással valósíthat meg a város. Az előző évek gyakorlatának megfelelően az ülésen átadták a városi kitüntetéseket is. Díszpolgári címet adományozott a testület dr. Léber Mihály címzetes prépostnak, akinek keszthelyi munkássága során meghatározó szerepe volt a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola létrehozásában és azóta is „lelki igazgatója” az intézménynek. 

Keszthely Városért elismerésben részesült az Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium a város életében az oktatás-nevelés terén kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül. Ugyan csak „Keszthely Városért” kitüntető címet kapott dr. Iglódi Endre jogász, aki sportriporterként és számos könyv szerzőjeként is ismert a helyiek előtt, s akinek a város érdekében kifejtett példaértékű munkáját ismerték el ezzel a város vezetői. Keszthely Város Szolgálatáért elismerést adományozott a testület dr. Aikelin Zsófia orvosnak, Hinterauer László dekoratőrnek, Nagy Tamás zenésznek, cserkészcsapat-vezetőnek, és dr. Tarnóczai Miklós állatorvosnak.

Keszthely Város Egészségügyéért kitüntetést vehetett át dr. Kató Csaba, a városi kórház orvosigazgatója. Szombaton délután mutatták be a nagyközönségnek a Balaton Színházban azt a Keszthelyi Életrajzi Lexikont, amely a város közéletében fontos szerepet játszó személyek életrajzát tartalmazza.

Ezt követően „Színek-fények-áttűnések” címmel Somodi Ildikó textilművész és Szűcs Zuzsanna keramikusművész munkáiból nyílt kiállítás, ugyancsak a színházban. Vasárnap már a szórakozásé volt a főszerep: délelőtt alternatív hajtású autók versenyét rendezték meg a Városi Strand nagyparkolójában, majd a török teadélutánt színesítendő, hastáncgálát tartottak a Balaton Színházban. Bár a tervezetthez képest később kezdődött, mégis sokan várták a Ghymes együttes koncertjét, amellyel lezárult az ünnepi rendezvénysorozat.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)