Archivum
Vége az ingyenes násznak
A tervek szerint a jövőben szolgáltatási díjat kell fizetni a hivatali munkaidőn túl és a hivatali helyiségen kívül létesített házasságkötésekért és élettársi kapcsolat bejegyzésért – a részleteket a következő testületi ülésen tárgyalják meg a képviselők. A fizetős házasságkötésekről az országban már számos helyen döntöttek, s hogy Zalaegerszegen így lesz-e, és milyen mértékű összegekről lesz szó, arról a májusi közgyűlés után számolunk be részletesen.
Díjkötelessé válhatnak a hétvégi esküvők
Zalaegerszegen ez idáig a házasságkötések díjmentesek voltak, függetlenül az esemény helyszínétől és időpontjától. Az elképzelések szerint azonban a külső helyszínen történő házasságkötéskor az anyakönyvvezetőnek közreműködői díjat is kellene fizetni, a tervezett szolgáltatási díjon túl. A szolgáltatási díj mértéke pedig aszerint változna, hogy mikor és hol kívánja az ifjú pár kimondani a boldogító igent.
A tervezetből az derül ki, hogy ha a házasulandók hivatali munkaidőben – vagyis hétköznapokon a polgármesteri hivatal munkarendje szerint – és hivatali helyiségben szeretnének megesküdni, akkor a szolgáltatás továbbra is ingyenes.
Ha viszont az eseményre hivatalos helyiségben (házasságkötő terem, Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, valamint a polgármesteri hivatal 101-es és 401-es terme), ám munkaidőn túl kerül sor, az már több mint 10 ezer forintba kerülne. Ez az összeg hivatali időben, de külső helyszínen kevesebb lenne. Ha viszont a pár munkaidőn kívül és külső helyszínen szeretne esküdni, akár 25 ezer forintot is fizethetnek, ha a hónap folyamán a közgyűlés elfogadja az előterjesztést.
Az eddigi tapasztalatok szerint a házasságkötések 95 százaléka hivatali munkaidőn túl – többnyire hétvégén – zajlott a városban. Ez évente több mint kétszáz házasságot jelentett. A díjkötelesség a jogalkotók szerint azt eredményezné, hogy valamelyest csökkenne ez a szám, s több esküvő lenne hétköznapokon is. Ezzel kevesebb lenne az anyakönyvvezetők túlmunkájának mértéke, s összességében az önkormányzat költségei is.
Ami a külső helyszínek szabályozását illeti: Zalaegerszegen 2008-ig csak rendkívüli körülmény (betegség, szabadságvesztés) esetén lehetett a kijelölttől eltérő helyet választani. Az egyre növekvő igények miatt azonban az elmúlt három évben már szabadtéri helyszínek is szóba jöhettek. Az ilyen esküvők szervezésénél viszont figyelembe kell venni az időjárást; rossz idő esetén ugyanis egy fedett helyszínnek is rendelkezésre kell állnia.
Hogy pontosan milyen szabadtéri vagy alternatív helyeken tarthat egy pár esküvőt? A megfogalmazott célokból az derül ki, hogy minden olyan helyszín szóba jöhet, ahol „a méltó megünnepléshez szükséges feltételek adottak, és ahol az anyakönyvi iratok védelme biztosított”. Lakóingatlan, zártkerti ingatlan azonban nem kerülne a jogszabály hatálya alá.
Dr. Buzu László anyakönyvi csoportvezető érdeklődésünkre elmondta: az elmúlt években a párok az esküvő külső helyszínéül gyakorta kérték a lakodalmak helyét. Sok frigy köttetett valamely étterem vagy vendéglő kertjében; megspórolva így a násznép „mozgatását”.
A szabadtéri vagy alternatív helyek iránti kérelmet a házasulandó feleknek kell benyújtani az anyakönyvvezetőhöz, aki köteles ellenőrizni a helyszínt. Az már a pár feladata, hogy ilyen esetben megszervezzék a hangosítást, s beszerezzék a procedúrához szükséges egyéb kellékeket. Arra a kérdésünkre, hogy saját házának kertjében miért nem tarthat valaki esküvőt, az anyakönyvvezető azt felelte: van, akinek a háza/kerteje alkalmas erre a szép feladatara, ám van, akié nem. Jogszabályban viszont nem lehet erre vonatkozó különbségeket tenni.
A hivatali időn és helyen kívüli frigyek szolgáltatási díjának pontos összegéről szóló döntés a már benyújtott házasságkötési kérelmekre nem vonatkozik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor