Archivum
Hangyaboly- és bagolyszemle
A Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület szervezésében több hónapja zajlanak a „Világfa művészeti, hagyományőrző és természetvédelmi programok". Az egyesület a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) pályázatán szerepelt sikeresen, így összesen tíz iskola számára tudnak tanórán kívüli programokat biztosítani.
Természetvédelmi témanapok Botfán
A programok közül kiemelkednek a természetismereti témanapok, melyeknek a botfai Mindszenty Ifjúsági Ház (Hűvös-kastély) ad otthont. Horváth Rita projektmenedzser elmondta: a témanapok célja, hogy az általános és középiskolás korú gyerekek bővítsék a természetismeret- és biológiaórán szerzett tudásukat.

Ha a gyerekek átélik a természet harmóniáját, felelősség ébred bennük ennek megóvására is. A foglalkozás tehát hozzájárul a környezetvédelmi szemlélet formálásához. Mindeközben játékos formában megismerik a természet vizsgálatának főbb módszereit is, így akár a továbbtanuláshoz, akár a mindennapi tájékozódáshoz hasznos ismereteket szerezhetnek.
A témanapok három nagy tematika köré csoportosulnak. Az „Élet az erdő mélyén" napon tanulmányi kiránduláson vesznek részt a diákok a csácsi erdőben. Megismerkednek többek között az erdőalkotó fákkal – bükk, gyertyán, tölgy, luc, akác – majd madármegfigyelésen vesznek részt. Tájékozódnak az erdei mikroklímáról, a hőmérséklet és a páratartalom különbözőségéről az erdőben, illetve az erdő melletti réten.
Az „Éltető víz" nap alkalmával tanulmányi kirándulásra mennek a Válicka patakhoz, majd a Csatári-tóhoz, ahol vízmintákat gyűjtenek, amit később egy mikroszkópos vizsgálat során elemeznek is. Szó esik a víz emberi hasznosításáról: az ivóvízről, ásványvizekről, víztisztításról és a geotermikus energiáról.
Az „Élő falu" program során a diákok térképek és iránytűk segítségével felfedezik és bejárják Botfát. Ellátogatnak a falu épített és természetes örökségeihez, illetve a helyi gazdálkodókhoz (bivalytenyésztő, méhész, szőlősgazda).
Fontos, hogy a foglalkozások alatt a gyerekek megtanuljanak különbséget tenni a fenntartható emberi tájhasználat és gazdálkodás, valamint a káros, környezetromboló magatartás között.

A témanapokat Illyés Zoltán biológus, foglalkoztató pedagógus, a Hűvös-kastély intézményvezetője irányítja. Mint mondta: mivel a programok meglehetősen időjárásfüggőek, az éppen érkező csoportot (Mindszenty-iskola 6. évfolyamos diákjai) amolyan „vegyes" foglalkozással várja.
A gyerekek így a háromórás kurzus során ízelítőt kaptak mind az „Élet az erdő mélyén", mind pedig az „Élő falu" programból. Rövid előadást hallhattak a szarvasokról és az orchideákról, majd megvizsgálták a kastély kertjének idős fáit (nagylevelű hárs, lucfenyő), megfigyeltek egy védett hangyabolyt, majd elsétáltak a Válicka patak mellé, a bivalyokhoz. Menet közben nem kerülte el a figyelmüket a botfai templomtorony egyik odvában élő gyöngybagoly sem, sőt egy macskabagoly költőládáját is megnézték.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés