Archivum
Legyen fontos a szívünk
Akinek tartósan magas a vérnyomása, vagy 150-es a pulzusa, annak érdemes a kardiológiai szakrendelést felkeresnie, mert lehet, hogy panaszai hátterében szívelégtelenség húzódik meg. A szívelégtelenség a szív működésének zavara, melynek következtében a vérkeringés nem tudja biztosítani szervek és szövetek számára a szükséges oxigént és tápanyagot. A szív jelentős mértékben kitágul, ráadásul gyengén húzódik össze, mely kórkép számos okra vezethető vissza.
Kampány a szívelégtelenség ellen
A köztudatban kevésbé ismert a sokakat érintő betegség veszélyessége, ezért a Magyar Kardiológusok Társasága, csatlakozva a nemzetközi kampányhoz, május 15-ét jelölte meg a betegséggel való törődés intenzív tudatosításának napjaként. Mindennek kapcsán beszélgettünk dr. Lupkovics Gézával, a zalaegerszegi megyei kórház kardiológiai osztályának vezető főorvosával.
– Nem válogat a nők és férfiak között a betegség, melynek gyakorisága a korral egyre nő; míg a harmincévesek egy ezreléke, addig a nyolcvanévesek 5–10 százaléka érintett benne. Sokan úgy vélik, „nem annyira halálos”, pedig a szívelégtelenség ötéves túlélési mutatói sokkal rosszabbak, mint a vastagbéldaganaté.
– Kialakulása milyen okokra vezethető vissza?
– Kialakulhat veleszületett fejlődési rendellenesség és szívbetegség következtében, a leggyakoribb oka azonban a szív koszorúereinek betegsége, illetve annak legsúlyosabb formája a szívinfarktus. Ebben a dohányzás, magas vérnyomás, magas koleszterinszint, cukorbetegség és családi hajlam, mint rizikótényezők játszhatnak szerepet.
A szívelégtelenség okai lehetnek még a szívbillentyű és szívizom gyulladásos betegségei, de vírusfertőzések, bizonyos mérgek, az alkohol, valamint egyes kemoterápiás gyógyszerek is okozhatják kialakulását. Sőt a szívritmuszavar – szapora szívverés és magas (akár 150-es) pulzusszám – is utalhat erre a betegségre.
– Milyen tünetek árulkodnak a betegségről?
– A szívelégtelenség okozta panaszok és tünetek általában fokozatosan alakulnak ki, és az évek elteltével súlyosbodnak. Legjellemzőbb a fáradékonyság, a csökkent fizikai terhelhetőség, mely később a nyugalmi időszakban is jelentkezik. Hasonlóan a nehézlégzéshez, mely főleg az éjszakai órákban léphet fel. Szívelégtelenségben felszaporodik a testfolyadék, amit a beteg a bokatájék, a láb vizesedésén észlel először.
– Hogyan kezelik a betegséget?
– Elsősorban a kiváltó okok megszüntetésével, így a koszorúerek, szívbillentyűk betegségeinek gyógyszeres vagy műtéti gyógyításával, a szívritmuszavar, a magas vérnyomás és más panaszok kezelésével. Például bizonyos vérnyomáscsökkentő gyógyszerek (ACE-gátlók és béta-blokkolók) nagyon jónak bizonyultak a szívelégtelenség kezelésében.
Súlyosabb állapotokban, amikor a szív kitágul, gyengén és össze-vissza ver, kerülhet sor az úgynevezett reszinkronizációs pacemaker beültetésére. Mint a neve is jelzi: összhangba hozza a szívet, amit arra ingerel, hogy egyszerre és erőteljesen húzódjon össze.
De sajnos gyakran eljön az az idő, amikor már csak az úgynevezett szívpótló kezelések jöhetnek szóba. Ezek a beültethető műszívek, melyek típusuktól függően 1–2 hónap, illetve fél-egy év haladékot adnak a betegnek. Egy ilyen mesterséges szívpumpa helyezhető a főütőérbe, amely a létfontosságú szervek irányába nyom több vért. És van a komplett mesterséges szív, amelynek speciálisabb típusával a beteg haza is mehet.
Ezekben az esetekben a végső megoldás csakis a szívátültetés lehet, melynek sikere számos egészségügyi és egyéb tényező függvénye. Akár egy rossz fog is okozhatja a donorszív kilökődését, nem beszélve az egyéb súlyos betegségekről (daganat, fertőzés), amikor szóba se jöhet a transzplantáció. Nagyon fontos tényező a vércsoport azonossága, de legalább annyira a méret is, hiszen egy felnőtt szívét nem ültethetjük át gyermekbe, de fordítva sem.
Hazánkban 8–10 szívátültetést végeznek el évente. Ennél több is lehetne, de az adatok azt mutatják; Magyarországon kevésbé elfogadott dolog még a szervek felajánlása. A szívelégtelenség is olyan népegészségügyi betegség, mely helyes életmóddal, szívünk egészségének megőrzésével megelőzhető lenne. Ugyanakkor korai felismeréssel jól kezelhető, mellyel elkerülhető a szívátültetés. Mindezek tudatosítása legfőbb célja a kampánynak, hangsúlyozta dr. Lupkovics Géza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren