Zala Zone Járműipari Tesztpálya

zöld
Már a jelenben a jövőre gondolva
Negyedik alkalommal rendezik meg Zalaegerszegen a GreenTech zöld energia és fenntarthatóság szakkiállítást és konferenciát május 25-26-án, a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. A kétnapos szakmai fórum fő témája az energia lesz, mely köré szövődnek az előadások a körforgásos gazdaságon, az energia-előállítás alternatív módjain át a zöld közlekedésig, hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

közélet
Világszínvonalú pályairányítás
Újabb, jelentős fejlesztés valósult meg a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. A létesítmény a legmodernebb kamerákkal felszerelt, „Control Center”- épületegységgel bővült.
Fiatalok estje helyett véradás
Kihelyezett véradást tartottak a zalaegerszegi járműipari tesztpálya fogadóépületében szombaton, melyre azért került sor, mert a járványügyi helyzet miatt nem tudták az erre a napra tervezett fiatalok estjét megtartani. A rendezvény egyik programja lett volna a véradás, amit most másképp szerveztek meg.

gazdaság
Mérnökhallgatók versenye a tesztpályán
Huszonkét országból, 72 csapattal és 2300 egyetemi hallgatóval szerdán megkezdődött a Formula Student East a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. A pénteki napon még a gépátvétel zajlott, amely során az elektromos autóknak esőteszten is át kellett esniük. A járműipari konstruktőri versenyen saját fejlesztésű és építésű belső égésű és önvezető járműveikkel is versenybe szállnak csapatok. A szervezők várják az érdeklődőket a rendezvény szombati és vasárnapi napjára, amely Egerszeg-kártyával ingyenesen látogatható.

oktató
Nemzetközi nyári egyetem a tesztpályán
Az Autóipari Próbapálya Zala Kft. július 8-9-én nemzetközi nyári egyetemi képzést szervezett műszaki egyetemek hallgatói számára, amelynek a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya adott helyet. A fiatalokat, akik közül ketten a Szófiai Technológiai Egyetemről érkeztek, dr. Vadvári Tibor alpolgármester fogadta a városházán.

zsibongó
A jövő járműipari mérnökeinek versenye
Nyitott boxutcákkal várják az érdeklődőket a Járműmérnökök Egyesülete által szervezett Formula Student East július 17-e és július 21-e között zajló nemzetközi konstruktőri versenyére, melynek a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya ad helyet, immár második alkalommal. Saját fejlesztésű és építésű belső égésű, elektromos és önvezető versenyautóikkal ezúttal 72 – közte négy magyar – csapat mérnökhallgatói szállnak egymással versenybe.

köztér
Tesztvezetés kerékpárral a tesztpályán
Június 16-án vasárnap kerékpárral lehet majd megtekinteni a zalaegerszegi járműipari tesztpályát. A nyílt napot Gurul a térség elnevezéssel hirdette meg Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, a program ötletgazdája és szervezője. Az érdeklődők a Facebookon közé tett esemény „Ott leszek” feliratára kattintva jelentkezhetnek.

gazdaság
Milyen lesz a jövő autója?
Ha el akarjuk érni, hogy az egyre növekvő népesség a világban valóban mobil maradjon, a lehetőségeket kell találni arra, hogy az egyébként limitált struktúrával rendelkező földgolyókon jobban tudjunk közlekedni – fogalmazott az innovációs és technológiai miniszter a III. Országos Mobil Járműipari, Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia megnyitóján. A kétnapos rendezvénynek ezúttal a ZalaZONE járműipari tesztpálya adott helyet, Zalaegerszegen.

gazdaság
Első jegy a digitális gazdaság felé
Ezzel a beruházással megváltottuk az első jegyet a digitális gazdaság és a jövő felé, hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a 45 milliárd forintos költséggel 265 hektáros területen épülő, európai szinten is egyedülálló, a hagyományos mellet az elektromos, és az önvezető gépjárművek tesztelését, kutatás-fejlesztését lehetővé tevő zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemének ünnepélyes átadásán.

oktató
Motorosok vették birtokukba a tesztpályát
Több mint kétszáz motoros tesztelte magát illetve saját motorját azon az elméleti és vezetéstechnikai tréningen, melynek a zalaegerszegi járműipari próbapálya adott helyet szombaton.

oktató
Fiatal kutatók az okos közlekedésről
Fiatal kutatók részvételével az autonóm járművek fejlesztésének témakörét érintette az a konferencia, amelyet az Edutus Egyetem, a Doktoranduszok Országos Szövetsége Műszaki Tudományok Osztálya és a Digitális Jólét Program rendezett meg a Zala Zone Járműipari Tesztpályán.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Parkerdő-Zalaegerszeg (9), Helyi Termelői és Kézműves Piac-Göcseji Tudásközpont (11), Monok Balázs (11), Gyász (5), BUD SPENCER (1), Göcsej Kutya Klub (2), Akusztik Turné (3), Zala Zone Járműipari Tesztpálya (14), Díszgalamb- és Kisállat Kiállítás (6), Kiss Bódog Zoltán (5), Eke István régész-muzeológus (19), Megújuló energiák (6), Biró Dániel tulajdonos-ügyvezető (1), Mazsorett (1), Dr. Gulyás Gergely miniszter (7), Filmajánló (139), Gazdaságvédelmi akcióterv (2), Zajdai Rakodó (2), komolyzene (25), Vasvár (1)