Archivum
Önkéntes szervezet
Zalaegerszegi székhelyű a 2009-ben alapított és 2010-ben bejegyzett Nemzetőr Egyesületek Országos Szövetsége. A szervezet a már több éve meglévő regionális, megyei, területi, kistérségi egységek érdekvédelmét, tájékoztatását, kapcsolatépítését tűzte ki célul. Az országos feladatok ellátása miatt vezetőségváltás történt a közelmúltban a zalai szervezetben. Raffai Antal altábornagy, országos elnök adott tájékoztatást.
Egerszegen az országos parancsnokság
– Jelenleg 24 tagszervezettel, háromezer fős létszámmal működünk országosan. Minden megyében jelen vagyunk, így Zalában is. Fontos lenne a bővítés és a zalaegerszegi, nagykanizsai, bánokszentgyörtgyi mellé keszthelyi és szentgotthárdi szervezetet is létrehozni.
– Milyen feladatokat vállalnak?
– Mivel tagjaink között több egykori katona és rendőrtiszt is van, honvédelmi felkészítést, illetve bűn- és baleset megelőzési tevékenységet látunk el. Ezenkívül gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint környezetvédelmi feladatokat is vállalunk. Ennek érdekében együttműködési szerződésünk van a Szent István Egyetemmel. A nemzeti ünnepeken, megemlékezéseken való részvétel, koszorúzás mellett a hadisírgondozásban is oroszlánrészt kívánunk vállalni.
– A zalaegerszegi vezetőségben változás történt.
– Mivel az országos feladatokat látom el, új helyi vezetőkre volt szükség Halász Elemér alezredes és Szabó Márton őrnagy személyében. Ők a szervezeti tagság bővítését tűzték ki célul. Szeretnénk elkerülni azt az alaptalan megítélést, melyet néhány hazafias érzelmű, önkéntes szervezettel való összetévesztés kapcsán időnként tapasztalunk. Politikától és pártoktól semlegesen működünk, egyenruhánk pedig négyszínnyomatú, „Nemzetőrség 1848–2010” emblémával ellátott, valamint igazolvánnyal rendelkezünk – jegyezte meg a parancsnok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés