Archivum
Az LMP is indít jelölteket
A Lehet Más a Politika Zala megyei szervezete az önkormányzati választásokon Zalaegerszegen is indítja jelöltjeit.
A város polgármesterjelöltjeként az országgyűlési választásokon már megismert, akkor egyéni jelöltként induló Viant Zsoltot indítja. Viant Zsolt 32 éves, terület- és településfejlesztő geográfus, programozó matematikus végzettségű, jelenleg vezető beosztású menedzserként dolgozik. A párt Zalaegerszeg valamennyi egyéni kerületében állít jelöltet, akik szinte kivétel nélkül 30-40 év közötti fiatalemberek.
Többségük diplomás, sőt többdiplomás, eddig nem vettek részt a politikai életben, semmilyen párthoz nem kötődnek. Lakóhelyük és környezetük iránt érzett felelősséget vállaló, elkötelezett személyek – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Paksy Zoltán, a párt megyei szóvivője.
Az LMP önkormányzati választási ars poeticája, hogy a város önkormányzatának, a polgármesteri hivatalnak minden döntési szinten átláthatóan kell működnie, a korrupció árnyéka sem vetődhet rájuk. A pályázati és közpénzeket a lehető leghatékonyabban és kizárólag ellenőrizhető módon szabad felhasználni. A városi önkormányzat nem fensőbbsége, hanem érdekképviselője a helyi lakosoknak - tartalmazza a párt közleménye.
Az LMP eddig nyilvánosságra hozott jelöltjei: 1-es választókerület: Király Melinda, szociális munkás, 2-es vk: Bogdán Judit, egy civil szervezet irodavezetője, 6-os vk: Viant Zsolt, 8-as vk: Wolf Péter matematika szakos tanár, úszóoktató, 10-es vk: Horváth Adrienn könyvtáros, 11-es vk: Rikk László, az egyik legnagyobb magyar sörgyár megyei képviselője, lakótelepi közös képviselő, 12-es vk: dr. Paksy Zoltán, megyei főlevéltáros, helytörténész, tudományos kutató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen