Archivum
Elhunyt Pánczél István
Rövid szenvedés után, súlyos, gyógyíthatatlan betegségben, 60. életévében elhunyt Pánczél István újságíró-szerkesztő, a ZalaEgerszeG városi hetilap, valamint a Zala-Lap Kiadói Kft. több lapjának és kiadványának tervezőszerkesztője.
Újságírói pályáját 1972-ben a Zalai Hírlapnál kezdte, dolgozott a kulturális, a belpolitikai és a gazdaságpolitikai rovatoknál, majd 1985-től 1990-ig a megyei lap tervezőszerkesztője volt.
A rendszerváltozást követően új napi- és hetilapok (Zala Press, Zalai Új Hírek, Egerszegi Krónika) alapításában és tervezésében vett részt újságíróként és szerkesztőként is. 1993-tól a ZalaEgerszeG városi hetilap, a Zalai Napló, a Hévíz, Keszthely és Vidéke helyi lapok tervezőszerkesztője volt.
Élete szinte utolsó pillanatáig olvasott: a klasszikus és kortárs irodalom, képzőművészet és a történettudomány egyaránt érdekelte. A könyveken kívül rajongott az ősi paraszti világ tárgyaiért, a kortárs művészet alkotásaiért. A beat-generáció szülötteként lelkesedett a zenéért, a ’60–70-es évek rockzenéjén túl a legfrissebb irányzatokhoz is vonzódott. Kiváló szakács volt – ahogy a mindennapokban –, a konyhában is a harmóniára törekedett. Az ízek, színek, hangulatok egységére. Gazdag szellemi örökséget hagyott maga után.
Búcsúztatására június 10-én, csütörtökön 15 órakor kerül sor a Göcseji úti temetőben. A család a részvétnyilvánítás mellőzését kéri, illetve hogy egy szál virággal vagy gyertyával emlékezzenek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren