Archivum
Hőségben
Harmadfokú hőségriasztást rendelt el az elmúlt hét közepén az országos tiszti főorvos, mivel a nappali hőmérséklet folyamatosan 30 fok felett volt, és erre a hétre sem jósolnak enyhébb időjárást. Zalaegerszegen 40 fokot is mutatott a belvárosi digitális hőmérsékletmérő, a hőség a munkahelyeken is (kivétel a klímával ellátottakat) szinte elviselhetetlen.

A Zalavíz Zrt. műszaki igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a tavalyi évhez hasonlóan az idén is osztanak friss vizet a járókelőknek július 12-től, ameddig szükség lesz rá. A Kovács Károly téri buszmegállóban és a Dísz téren 400 literes hőszigetelt víztartályból kapják a járókelők a vizet.
Múlt héten kedden a sportcsarnok melletti országos piac ideje alatt például 220 liter víz fogyott el, mintegy 1200-an ittak a délelőtt folyamán. Nagy András, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy reggel hat órakor már öntözik a virágokat a VG munkatársai, és amennyiben az önkormányzat megrendeli a város utcáinak locsolását, úgy készen állnak arra, hogy frissítsék az utcákat.

Tombi Lajos alpolgármester arról tájékoztatott július 15-én, hogy az önkormányzat elrendelte a város kiemeltebb útvonalainak a locsolását, egészen addig, amíg az időjárás ezt szükségessé teszi, ezzel is enyhítve a hőséget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen