Olai Templom
civil
Hetvenöt év után Zalai Mária Kongresszus
75 évvel ezelőtt, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek (egykori zalaegerszegi apát), kezdeményezte kanadai mintára 1947-48-ban az egyházi Boldogasszony évet, a hívők lelkületének megerősítésére. Ennek keretében 1948. szeptember 7-8-án, Kisboldogasszony napjához kapcsolódva Zalaegerszegen Mária-Kongresszust szerveztek.
közélet
Kenyérszentelés a nemzeti ünnepen
Az ország születésnapjaként emlegetett nemzeti ünnepen, augusztus 20-án, Szent István királyt, az államalapítást és az új kenyeret ünnepeljük. Ilyenkor szokás a szentmise után az új kenyér szentelése, ünnepélyes felszelése és annak közös elfogyasztása. Mint sok éve már, most is az olai Jézus Szíve templom volt ennek a szertartásnak a helyszíne.

köztér
Ferences templom pontfelhőből
Digitalizálásra kerül Zalaegerszeg egyik legnagyobb temploma, a Jézus Szíve ferences templom, vagy ahogy sokan ismerik, az olai templom. Bálizs Andrej építész, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület tagja arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Digitális értéktárral, Gál Rolanddal összefogva afféle kísérletként, vagy referenciaképpen, egy Leica 3D szkennerrel mérik fel a templom belsejét, majd az épület külső formáját is.
egyszervolt
A mártírhalált halt fiatal pap emlékére
A fiatalon elhunyt pálos áldozópap, Kováts Ferenc halálának 60. évfordulóján emlékszobrot emeltek az olai ferences templom kertjében. 26 évesen, feltehetően az "államvédelmisektől" elszenvedett többszöri bántalmazás során szerzett sérülések miatt vesztette életét a zalaegerszegi születésű, majd Gencsapátiban szolgálatot teljesítő káplán.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bartók Béla (1), VADÁSA-TÓ (1), DDRF Symphonic Band (1), Nyakasné Túri Klára (2), Szent György Vessző Napja (1), Rajz- és fotópályázat (3), manipuláció (1), Klassz a pARTon! (3), Őriszentpéter (22), Strandröplabda (3), Zalaegerszegi Sport- és Tanuszoda (3), Péntek Gabriella polgármester (5), Belvíz (1), Túra (31), Balatoni Borrégió Gizella Királyné Női Borrend (1), Látásfogyatékosok Egyesülete (2), konyhai eszközök (1), Szabad sajtó napja (7), Tompa Gábor (30), dobornaki TELE-KA-LAND Meseparkban (1)