Hungarikum a családok védelmében

95 éves a védőnői szolgálat hazánkban

– Védőnői szolgálat sokáig nem volt minden településen, csak ott, ahol fenn tudták tartani. Jánossomorján, ahol születtem, működött a szolgálat, melynek megbecsülését mutatja, hogy a védőnőt hintóval szállították. Bár az akkori világban természetes dolog volt, hogy egy családban 5–10 gyermek is nevelkedik, a tájékozatlanságból és félelmekből eredő problémák elkerülése érdekében nagy szükség volt az anyák támogatására. A szolgálatot ez a segítő szándék, valamint a csecsemők és kisgyermekek halandóságának csökkentése hívta életre.

Fontos népegészségügyi cél volt akkoriban a születéskori valamint a fertőző betegségek miatti halálozás visszaszorítása. Tevékenységünk a kismamák gondozásával kezdődött, majd a szülést követően az anya és csecsemő együttes ellátásával folytatódott a kisgyermek hároméves, majd később iskolás koráig. Gondoljunk csak bele, milyen felvilágosító munkát követelt meg a védőoltások elfogadtatása ötven évvel ezelőtt. A di-per-te oltást 1960-tól, a kanyaró ellenit 1968-tól adják kötelezően.

– Jánossomorján született. Hogyan került Egervárra?
– A lovászi körzetben kezdtem meg a munkát 1953-ban. Egy év múlva Újudvarra kerültem, majd szintén egy év múlva Hahótra, ahol négy évig dolgoztam. 1959 áprilisában álltam munkába Egerváron, de Vasboldogasszony, Gősfa és Lakhegy is hozzám tartozott.

Huszonnyolc éven át voltam a települések védőnője. Büszke vagyok arra, hogy több ezer gyermek felnevelésében vehettem részt. Nagyon sokáig évente 65–70 csecsemő született, és ez a kedvező születésszám majdnem kitartott 1987-es nyugdíjba vonulásomig. Képzelje el, hogy hány családot kellett rendszeresen látogatnom, amit persze örömmel tettem.

– „Az anyát otthonában felkeresni és bizalmát megnyerni, nevelve vezetni csecsemője szoptatása és egészségben való felnevelése érdekében.“ – Tauffer Vilmos szülész-nőgyógyász fogalmazta meg így az anya- és csecsemővédelem lényegét. Hogyan sikerült mindezt teljesíteni?
– A szoptatás az újszülött- és csecsemőgondozás legfontosabb tényezője, mely mindig is a hozzáállás és készség kérdése volt. Ezért igyekeztem az édesanyákat bátorítani szép szóval, felvilágosítással és akár saját példával is, amikor jómagam is két gyermek édesanyja lettem.

Úgy vélem, a védőnői munkában az empátiakészség, a gyakori személyes jelenlét a legfontosabb. A családlátogatások ezt a célt szolgálták, mely során mindig arra törekedtem, hogy bizalmas viszony alakuljon ki közöttünk, a szabad döntés lehetősége mellett hallgassanak rám az édesanyák.

Visszatekintve, egy olyan időszakban lehettem védőnő, mikor az egészségügy és a társadalmi viszonyok is óriási változásokon mentek át. Az ötvenes években még többnyire otthon voltak az anyák, és gyakoriak voltak az otthonszülések.

A lakhegyi Katica néni bábával jómagam is segédkeztem a szüléseknél. A hatvanas évektől kezdve pedig bevezették a védőoltásokat, illetve az anyák dolgozni kezdtek. Szülést követően mindössze három hónapig lehettek otthon, így csak akkor tudtak szoptatni, mikor hazaértek a munkából. Nagyon „egészségtelen“ időszak volt az, a gyest 1967-től vezették be.  

– Hogyan vélekedik a modern csecsemőgondozásról?
– Nagyon örülök annak, hogy az édesanyákat a minél tovább tartó szoptatásra biztatják, hiszen ez így van rendjén. De nem értek egyet azzal, hogy a gyerekek miért nem kaphatnak tehéntejet egyéves korukig, amikor évtizedeken át itták a feles, a háromnegyedes, majd a teljes tejet. Azt mondják, árthat. Visszakérdeznék: a modern tápszerek, amelyekben ki tudja, hogy mi van – azok vajon nem ártalmasak?

Nyugdíjba vonulásom óta egyébiránt csendes szemlélője vagyok a dolgoknak. Megdicsérem gyermekeim gyermekeit, sőt unokáit, de sosem szólok bele nevelésükbe, mivel tisztelem a jelenlegi védőnő munkáját. Mindazonáltal nagy örömmel tölt el az is, hogy azok a kisgyermekek, akiknek már nem lehetek a védőnője, „Csókolom védő néni” megszólítással köszöntenek rám a faluban.