Archivum
Júliustól már működhet
Május végén befejeződött az északi ipari zónában az inkubátorház közmű- és útépítési munkálatainak, valamint az épület építési munkáinak műszaki átadása. A Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán Zalaegerszeg önkormányzata több mint 300 millió forint támogatást nyert. A kivitelezési munkák múlt év novemberében kezdődtek, és május végére fejeződtek be.
Műszaki átadás az inkubátorházban
Ezt követően már csak a használatbavételi eljárás lefolytatása van hátra, a határozat jogerőre emelkedése után lehet az inkubátorházat rendeltetésszerűen használni, erre várhatón július elsejétől kerülhet sor. Ezután már a bérlők birtokukba vehetik a bérelt műhelyeiket.
A zalaegerszegi inkubátorház a nyugat-dunántúli régióban az első olyan létesítmény, amely NYDOP-pályázat eredményeként jött létre. Nettó alapterülete 2780 négyzetméter. Műhelyek, kiszolgálóhelyiségek, irodák és a kapcsolódó infrastruktúra áll rendelkezésre. És természetesen megfelelő nagyságú parkoló. Most már szinte minden a bérlőkön múlik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren