2025.07.31., csütörtök - OszkárZalaegerszeg időjárása

Archivum

Kiképzési repülés régiónk felett

2010. április 27. kedd, 16:20
Címkék:

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága levélben tájékoztatta városunk polgármesterét, hogy 2010. április 26. és május 7. között közös magyar–amerikai repülő harcászati gyakorlatot tart.

A lakosság türelmét kérik

Az együttműködés fő célja az, hogy a felek tapasztalatokat szerezzenek és adjanak át, a pilótákat felkészítsék a NATO felajánlásából adódó feladatok végrehajtására. Az ilyen begyakorlások kiemelt jelentőségűek, hiszen csak így lehet szavatolni azt a kiképzési szintet, amely szükséges ahhoz, hogy a szakembergárda minden körülmények között teljesíteni tudja Magyarország, ezen belül a légtér fegyveres védelméből rájuk háruló követelményeket.

A gyakorlat megnövekedett zajhatással jár, amely Zalaegerszeg légterét is érinti, s ez velejárója a kiképzésnek. A Magyar Honvédség kéri a város lakosságának a türelmét és megértését.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)