Kövér László, az Országgyűlés elnöke
![Zalakaros 25 éve város Zalakaros 25 éve város](/img/2216_7466_zkros_vnap_2a.jpg)
közélet
Zalakaros 25 éve város
Zalakaros várossá nyilvánításának 25. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget július közepén a Karos Korzón található Látogatóközpontban.
közélet
Keresztet avattak a kitelepítetteknek Pákán
A Pákai Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére nevet kapott műemlék templom zsúfolásig megtelt helyi és környékbeli hívekkel, akik részt vettek a község háromszenteki búcsúünnepén tartott ünnepi szentmisén, melyet dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek celebrált. Az eseményen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
![Ünnepi közgyűlés és díjátadások a város napján Ünnepi közgyűlés és díjátadások a város napján](/img/2215_4918_diszkozgyules_kover_5.jpg)
közélet
Ünnepi közgyűlés és díjátadások a város napján
Zalaegerszeg nyugalmat, biztonságot, kiszámíthatóságot jelent, az itt élők pedig megértést, bizalmat és szeretetet nyújtanak – fogalmazott többek között Balaicz Zoltán beszédében a városnapi ünnepi közgyűlésen, ahol részt vett Kövér László az Országgyűlés elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke.
![40 éve város Lenti 40 éve város Lenti](/img/2216_6600_Lenti1.jpg)
közélet
40 éve város Lenti
Várossá nyilvánításának 40. évfordulóját ünnepelte Lenti, a folyamatosan fejlődő járásközpont, a megye negyedik legnagyobb városa január első szombatján. A városnapi rendezvény szentmisével kezdődött a Szent Mihály-templomban, ahol dr. Székely János szombathelyi megyés püspök főcelebránsként az évfordulóhoz kapcsolódva mondta el gondolatait.
![Márfi Gyula a megye díszpolgára Márfi Gyula a megye díszpolgára](/img/2216_2313_megye_kituntet_marfi1.jpg)
közélet
Márfi Gyula a megye díszpolgára
A Zala Megyei Önkormányzat az elmúlt hétvégén tartotta már hagyományos ünnepi közgyűlését, melyen részt vett Kövér László az Országgyűlés elnöke. A meghívott vendégeket – zalai és határon túli vezetőket, politikusokat - dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte.
![Isten éltesse a 20 éves Zalakarost! Isten éltesse a 20 éves Zalakarost!](/img/2216_7699_zalakaros_(29).jpg)
közélet
Isten éltesse a 20 éves Zalakarost!
Zalakaros várossá válása huszadik évfordulóját ünnepelte nemrégiben. A jubileumra szervezett ünnepséget megtisztelte személyes jelenlétével dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki ünnepi beszédében méltató szavakkal szólt a patinás üdülőváros fejlődéséről és arról a hazai és európai sikertörténetről, aminek részesei lehetnek a helyben élő polgárok. A Magyar Fürdővárosok Szövetségének tagtelepülése nem titkoltan az itt működő termálfürdőnek köszönheti folyamatosan bővülő idegenforgalmát, jólétét.
![Hittel és azonosságtudattal Hittel és azonosságtudattal](/img/2216_7007_kover_aug20_3.jpg)
közélet
Hittel és azonosságtudattal
Legnagyobb királyunk „a közösségi szabadság legmagasabb eszményéből, az önrendelkező államból teremtett olyan valóságot, amelyben minden magyar megélhette, valóra válthatta a lelki szabadság legmagasabb eszményét, a keresztény hitet” – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szent István-szobornál tartott ünnepségen, Zalaegerszegen.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Gyermek (111), Arany Bárány Hotel (20), Erdők hete (4), Kamara galéria - Hévíz (2), Pedagógus-béremelés (1), Óvodafejlesztés (8), Kondex Kupa (3), Csokonai Irodalmi Társaság (1), 2-es típusú cukorbetegség (2), kerámia- és gobelinkiállítás (2), Kocsis Gyula (13), Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (2), Rekordkísérlet (1), Gébárti tó és Strandfürdő (6), Metrans Csoport (2), Spirituális (20), zalaegerszegi LÉSZ Kft. (1), Lassú haladás (1), VADÁSA-TÓ (1), Farkas Ferenc szobrászművész (33)