Archivum
beszámoló az idén 50 éves Zalavíz zrt. közgyűléséről
A Zalavíz Zrt. 2009-ben 5,01 millió köbméter vizet értékesített, míg 4,15 millió köbméter szennyvizet tisztított meg. Az ivóvíz-értékesítés 740 ezer köbméterrel, a szennyvízelvezetés és -tisztítás 451 ezer köbméterrel volt kevesebb a 2008-as adatoknál. A csökkenés mind a lakossági, mind a közületi fogyasztóknál megfigyelhető.
Tovább csökkent a vízfogyasztás 2009-ben
Az elmúlt évben a víziközművagyon és működtető eszközök fejlesztésére 116 millió forintot fordítottak. A 2008. évi 551 millió forinttal szemben 2009-ben hibaelhárításra és karbantartásra 612 millió forintot költött a cég, ebből 128 millió forintot tett ki a hibaelhárítás és 484 millió forintot a karbantartás. 2008-ban a fenntartás 22,4 százalékát hibaelhárításra, 77,6 százalékát karbantartásra fordította a társaság, ez az arány 2009. évben 21 százalék és 79 százalék.
A tervezett karbantartásoknak köszönhetően a hibaelhárításra fordított összeg nagyobb mértékű csökkenését várta a cég, azonban a január végi több napos villamosenergia-kimaradásból származó havária elhárítása miatt ez elmaradt. A Zalavíznél 2008-ban átlagosan 281 fő dolgozott, míg 2009-ben csak 265 fő.
Mit várhatunk 2010-ben? A vízfogyasztás várhatóan tovább csökken a vízigényes élelmiszeripari tevékenységek megszűnése, a vízkímélő technológiák és a lakossági fogyasztás csökkenése miatt. A tervben az előző évihez képest mintegy 100 ezer köbméterrel kevesebb víz értékesítésével számolnak. A fenntartásban a 2009-es 612 millió forintot 665 millióra tervezik növelni, míg a fejlesztésekre 220 millió forintot költenek majd.
A csökkenő értékesítési volumen és a növekvő fajlagos költségek ellensúlyozására az integrált vízgazdálkodás területén új lehetséges szolgáltatási területek és tevékenységek felkutatását végzi a társaság. A hatékonyságnövelést a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos lehetőségek felkutatásával is erősítik, így a szennyvíztelepen megtermelt földgázminőségű biogázzal üzemelnek majd a cég járművei. A szennyvíztelep-fejlesztés 2. üteme során kiemelten kezelik a tulajdonosi igények minél magasabb szintű kiszolgálását is.
További célként a társaság ügyféladatainak, valamint gazdasági adatainak magasabb fokú védelmét az információ biztonsági irányítási rendszer kiépítésével és tanúsíttatásával valósítják meg. A fogyasztói kapcsolatok továbbfejlesztését többek között az on-line ügyfélszolgálat bevezetése szolgálja, amely az első negyedévben elindult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren