Archivum
Összeköttetésben
Megújult a Bagod és Boncodfölde külterületeit összekötő út, melyet a falunapon adtak át az elmúlt szombaton. A boncodföldi részt már korábban rendbe tette a szomszédos község, ezért Bagod önkormányzata úgy döntött, hogy a „saját részen” leaszfaltozza a kavicsos utat a jobb közlekedés érdekében.

A Zala folyón átívelő 309 méteres úttest öt méteres szélességben kapott aszfaltréteget. A bagodi önkormányzatnak már korábban is szándékában állt az úttest felújítása, de mivel pályázati lehetőséget nem talált rá, saját erőből vállalta a rekonstrukciót. A kivitelezésre pályázatot írt ki. A nyertes építőipari cég elvégezte az útburkolat megerősítését, míg a padkát és a vízelvezető árkok kialakítását közmunkásokkal valósították meg, mondta el Mogyorósi József, Bagod polgármestere.
– A most már minden időben járható út mindkét település lakosságát szolgálja. A boncodföldiek számára azért is előnyös, mert nálunk jobb a buszközlekedés. Ezért Bagodban leszállva, az új úton gyalogosan átkelve, hamarabb érhetnek haza, mint Teskándból, tette hozzá.
Az ünnepi köszöntőket követően söröshordó átgurításával avatták fel a megújult összekötő utat Bagodban. A hőség ellenére huszonegy főzőcsapat szállt versenybe, de érdeklődőkben sem volt hiány a falunapon, melyen kulturális műsor és zenés-táncos programok is szórakoztatták a jelenlévőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen