Archivum
800 éves Kiskutas
Sok víz lefolyt a Szentmártoni-patakon azóta, hogy a Kutas község nevet először papírra vetették. 1211 pontosan 800 év távlatából tekint ránk. Kis- és Nagykutas külön említése 1386-tól kezd megjelenni egy a birtokot megosztó öröklési ügyet követően.
Lesz tehát mit ünnepelni az évszázadok alatt két faluvá vált település lakosságának. A központi helyszín Kiskutason anno „Kyskuthus” lesz. Minderről sajtótájékoztatón számolt be Halász Gábor polgármester. Az egy utcás, 220 lelkes kis falutól nem idegen a minőségi rendezvényszervezés. Az utóbbi években számos kulturális programmal hívták már fel magukra a figyelmet.
A jubileum emlékére egy tiszafát ültetett a polgármester a közösségi ház udvarára, ezzel jelképesen elindítva a nyár végéig tartó eseménysorozatot. A jubileumi rendezvény csúcspontja július 30-án lesz, egész napos hagyományőrző programokkal, Szent Gellért szabadtéri misével.
Néhány közös programot is terveznek a szomszédvár Nagykutas községgel. Így a tréfás olimpiát, ahol a 800 méter futás vagy gyaloglás is szerepel versenyszámként, a nyeremények között pedig 800 kisfröccs is található.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés