Archivum
Aggódik az MSZP
Akinek kevés van, az rosszul jár, azonos feltételek mellett is. És mi lesz azokkal, akik kikerülnek a versenyhelyzetből? – hangzott el a közgyűlés szocialista frakciójának közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján.
Úgy vélik, az a cél, hogy az adósságállomány ne nőjön, elfogadható, de a bérlakás-gondokat az önkormányzat intézkedései nem oldják meg. A részletekről Kiss Ferenc és Major Gábor beszélt.
Mint elhangzott, a közgyűlés megemelte a lakáshoz jutáshoz szükséges jövedelemhatárt. Egy-két gyermeket nevelő házaspár esetében ez nettó 320 ezer forint, és ezzel a leginkább rászorulókat fosztották meg egy újabb lehetőségtől. Az MSZP-s képviselők szerint a bajokra nem talált a képviselő-testület megoldást, csak újabb problémákat gerjesztett. Mert mi történik azokkal, akik esetleg az utcára kerülnek?
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés