Archivum
Amit fontosnak tartanak
A 39 helyi közoktatási intézmény fenntartására a zalaegerszegi önkormányzat 2011-ben több mint 5 milliárd 835 millió forintot fordít. Hogyan oszlik meg ez a pénz az oktatási ágazaton belül, és mire jut az idén a takarékos költségvetés mellett. Erről érdeklődtünk a szakterületért felelős alpolgármestertől. Balaicz Zoltán érdeklődésünkre elmondta még, milyen belvárosi fejlesztések és felújítások várhatóak választókerületében, mire számíthatnak a városrészben lakók?
Balaicz Zoltánnal az idei év költségvetéséről
– Az idei költségvetésben az óvodákra több mint 847 millió forintot, az általános iskolákra 2 milliárd 250 milliót, míg a középiskolákra 2 milliárd 738 millió forintot biztosítunk. Az összegek tartalmazzák a személyi jellegű béreken, járulékokon kívül a működési kiadásokat, a fűtést, világítást, a víz- és csatornadíjakat – mondja Balaicz Zoltán.
– Mennyi jut intézményfejlesztésre, felújításokra? Mire költik a legtöbb pénzt az ágazaton belül?
– A nehéz gazdasági helyzet és a működési hiány ellenére a zalaegerszegi önkormányzat mindig fontosnak tartotta, hogy a város jövőjét jelentő fiatalokkal foglalkozó intézmények folyamatosan felújításra kerüljenek, és erre készen álljon a megfelelő költségvetési keret. Az idei évben sem lesz ez másképpen. Igyekeztünk forrást biztosítani a legfontosabb feladatok végrehajtására.
– Melyek ezek?
– A zalaegerszegi iskolák informatikai infrastruktúrájának fejlesztésére pályáztunk, rendelkezésre áll a költségvetésben mintegy 200 millió forint. Fontosnak tartjuk a Kis Utcai Tagóvoda fejlesztését, a Csillagközi Székhelyóvoda rekonstrukcióját, a Kosztolányi Téri Tagóvoda vizesblokkjának felújítását, valamint a Béke Ligeti iskola komplex akadálymentesítését.
Az idei évben megkezdődik a Zrínyi Miklós Gimnázium egyik utcafronti épületének tetőrekonstrukciója, és szeretnénk, ha a Deák-szakközépiskola műfüves pályája is elkészülne. Ha a költségvetési sorokat böngésszük, több kisebb felújítást, fejlesztést is találunk. Többek között ide sorolnám a Dózsa-iskola világításkorszerűsítését, vagy az Öveges ÁMK, a Széchenyi-tagiskola, és a Kaffka-tagkollégium tetőszigetelésének a megoldását.
Bár az önkormányzatnak nem kötelezően ellátandó feladata a helyi felsőoktatás működtetése és fejlesztése, mégis fontosnak tartjuk, hogy a zalai megyeszékhelyen támogassuk a felsőoktatási intézményeket. Nem véletlen, hogy Gyutai Csaba polgármester úr is bekapcsolódik a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány munkájába. Kiemelném az ösztöndíjainkat is: a Bursa Hungarica ösztöndíjra hétmillió forintot, a „Hazavárunk”-ra 12 milliót szán a város.
– Ön szerencsés helyzetben van, hiszen választókerületében, a belváros északi részén és az Ola utca környékén számos fejlesztés várható az idén is. Melyeket emelné ki?
– A választókerületet érintő legnagyobb beruházás a következő években zajlik majd, hiszen elkezdődött, és 2013-ig tart a belvárosi rehabilitációs program. Megkezdődik a Piac tér felújítása, a felszíni parkoló kiépítése. Ezek a közeljövő feladatai. Aztán kezdődik majd egy új, belső elkerülőút kiépítése a volt vasúti pálya helyén a Jákum utcától a Vágóhíd utcáig.
– Hogy áll a Deák tér 3–6. szám alatti – a Sóház és a gyógyszertár közötti – terület? Az elmúlt évben már látványtervek is készültek.
– A területen mélyparkoló, irodák, lakások és üzletek épülnének. Az ott álló korábbi ingatlanokat már lebontották, de idén csak akkor tudunk továbblépni, ha sikerül a projektet beépíteni a belvárosi rehabilitációs program első ütemébe. Pozitív döntés esetén nyáron indulhatna a kivitelezés, melynek első lépése a történelmi környezet miatt a régészeti feltárás. A munkálatok egy ideig kellemetlenséget fognak okozni a környéken lakóknak, de megéri, hiszen egyre szebb lesz a piac környéke.
– Mire számíthatnak még a városrészben lakók?
– A választókerületben lévő bölcsőde, óvodák, általános iskola és gimnáziumok fejlesztéseiről részben már szóltam. Több, Rákóczi utcai járdaszakasz felújításra kerül, valamint a Kosztolányi téren, az Ola utcában és a Berzsenyi–Stadion utcai tömbbelsőben is folytatódik a járdák felújítása és növények telepítése. Hárommillió forint támogatást biztosítunk az olai Jézus Szíve ferences plébánia és kolostor tetőszerkezetének rekonstrukciójához, továbbá idén is folytatjuk a helyi közösségi rendezvények szervezését is (Olai Fesztivál, Belvárosi Egészség- és Sportnap).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Megújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n