Archivum
Bemutatkoztak a radiológusok
A diagnózisok felállítása mellett ma már a radiológiában olyan kisebb műtéti beavatkozásokat is elvégeznek, mint a szív, az agyi és a perifériás erek katéterezése, tágítása. Emellett mintát vesznek szervekből, szövetekből, valamint folyadékgyülemeket bocsájtanak le. Hatalmas technikai és tudásbeli fejlődésen ment át a radiológia, mióta Wilhelm C. Röntgen feltalálta a róla elnevezett röntgensugarat.
Nyílt nap a kórházban
A radiológia szélesebb körű társadalmi elismertsége érdekében az Európai Radiológus Társaság február 10-ére meghirdette a radiológia első európai napját, mely kapcsán a zalaegerszegi megyei kórházban nyílt napot tartottak a sajtó munkatársainak.
– Az ultrahang, CT, MR, a hagyományos röntgen, valamint az izotóp diagnosztika ma már lényeges elemei a gyógyításnak, így az ezeket a rendszereket kiválóan ismerő radiológusoknak is nélkülözhetetlen szerep jut a pontos diagnózis felállításában, a legoptimálisabb terápia meghatározásában – hangsúlyozta dr. Nagy Gyöngyi a sajtótájékoztatón.
A radiológia osztályvezető főorvosa előadásában bemutatta a 11 részleggel és 81 magasan képzett munkatárssal rendelkező osztály tevékenységét. Mint mondta, nagyon fontos, hogy láthatóvá tegyék munkájukat az emberek számára, ami a rendezvény legfőbb célja. Legfontosabb üzenet számukra az, hogy fogadják el a vizsgálatok irányultságát.
Egy diagnosztikai vizsgálat ugyanis akkor eredményes, ha azt klinikusi javaslat előzi meg a jelzett panaszok alapján. A főorvosnő a képalkotó diagnosztikai eszközök ismertetése kapcsán kitért a szűrővizsgálatok jelentőségére is. Példaként említette az emlő mammográfiás vizsgálatát. Mint mondta, a mellrák halálozási arányát nem tudják harminc százalék alá csökkenteni, mert az érintettek fele nem jelenik meg a szűrővizsgálatokon.
– Fontos számunkra, hogy a betegek megismerjék a radiológiai vizsgálatokat: mi, miért történik, és hogy mindez miként segíti a gyógyító munkát valamint a gyógyulásukat. Az itt dolgozó szakemberek – orvosok, asszisztensek – ugyanis rejtve maradnak a betegek előtt, jóllehet minden terápiás döntés mögött ők is ott állnak a klinikusokkal együtt – hangsúlyozta dr. Csidei Irén igazgató főorvos. A kórház vezetésének fontos célja a médiumok közvetlenebb tájékoztatása, mert így több információ juthat el az emberekhez a radiológiai vizsgálatok jelentőségéről – tette hozzá.
Dr. Horváth Katalin főorvosnő részletesen ismertette, hogy milyen vizsgálatokat illetve milyen beavatkozásokat végeznek el az egyes diagnosztikai eszközökkel. A tájékoztatót követően a főorvosnő bemutatta, hogy az ultrahang-készülék segítségével miként távolítható el egyetlen szúrással a mellüregi folyadék, természetesen a beteg beleegyezésével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen