2025.07.30., szerda - Judit, XéniaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Bővül a fesztiválprogram

2010. június 08. kedd, 10:20
Címkék:

Év eleje óta több említésre méltó beruházás is megvalósult, vagy éppen folyamatban van a zalaegerszegi 3. számú választókerületben (Gógánhegy, Ola, Platán sor és környéke) – mondta érdeklődésünkre ifj. Sándor Dénes György, a körzet önkormányzati képviselője.

Aszfaltozott út Gógánhegyen

A Gógánhegyen aszfaltozott út került átadásra, 5 millió forint értékben, magántőke bevonásával. A projektnek ez csak az első eleme volt, hiszen még több kiegészítés – például szegélyezés – is várható. Folytatódott továbbá a városrész közvilágításának fejlesztése is; számos új lámpatestet helyeztek már ki, a munka azonban még tovább folytatódik.

Sajnálja, hogy hároméves előkészítés után egy másik nagy beruházás – az olai csomópontnál létesítendő parképítés – nem készül el időben. A parkot szerették volna az idei Olai Fesztiválra átadni, de a Platán sor csatornázási munkái közbeszóltak, ezért várhatóan csak szeptemberre készül el. A csatornázásra viszont szintén nagy szükség van, hiszen a felgyűlő esővíz már több problémát is okozott az utcában.

A Platán soron ezenkívül várhatók még apróbb fejlesztések. „A közös képviselőkkel egyeztetve több ház környezetét csinosítottuk padokkal, gyalogösvényekkel, zöldfelületekkel, s többször megtisztítottuk a hulladékedények környékét is. A Platán sor 15–17. számú házak között pedig új parkoló létesül”.
A jövőben sor kerül a Hock János út déli oldalának felújítására. A közbeszerzési pályázatot már kiírták a feladat elvégzéséhez, ezenkívül megújul a Platán sor egyik járdaszakasza is a Gasparich út–Landorhegyi út közötti részen.

A képviselő továbbra is fontosnak érzi a közbiztonság fejlesztését, folyamatosan kapcsolatban állnak a Rendért Egyesülettel és a Polgárőrökkel.
A körzetben lévő intézmények közül a Ganz– Munkácsy iskolát említette a képviselő, ahol folytatódik a tavaly megkezdett karbantartás. Idén a beázásmentesítésre helyezik a hangsúlyt.

Mivel ősszel önkormányzati választások lesznek, néhány beruházás értelemszerűen átcsúszik a következő ciklusra. Sándor Dénes szerint a járdák felújítását, az uniós szabványoknak megfelelő játszóterek kialakítását és a zöldfelületek bővítését a jövőben is folytatni kell.
 Végül szólt az idei Olai Fesztiválról is, mely immár Olai és Gógánhegyi Fesztivál néven kerül megrendezésre június 19-én, változatos, színes programokkal.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)