Archivum
Elstartol a SZÉP-kártya
Horváth Tihamér, a Kehida Termál és a Horváth-Ép Kft. ügyvezető igazgatója, a hat éve alakult Széchenyi Klub Gazdaságfejlesztő Társaság elnökeként, többek összefogásával még tavasszal vetette fel a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) ötletét.
Fejleszteni fogja a népgazdaságot
Az általuk kidolgozott koncepciót később konzultációk keretében véleményezték minisztériumi, turisztikai szakmai és érdekvédelmi szervezetek is. A konzultációk végeredményeként alakult ki az a jogszabályi megoldás, amely a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek a “béren kívüli juttatások” fejezetébe illesztette be a július elsejével startoló kártyát, mint a cafeteria rendszer új elemét.
A dolgozók pihenését szolgáló, egy egészségesebb munkavállalói társadalom kialakítását serkentő, az üdülési szokásokat megváltoztatni szándékozó, a magyar gazdaságot, a belső fogyasztást, a honi turizmust intenzíven fejleszteni képes SZÉP Kártya – egyszerűbb, könnyen kezelhetőbb, az üdülési csekknél nagyobb hatásfokú cafeteria elem – kibocsátásával és használatával kapcsolatban a munkaadónak és a munkavállalónak a kibocsátó intézmény sem díjat, sem egyéb költséget semmilyen jogcímen nem számíthat fel.
A kormány kiadott rendelete szerint szabályozza a kibocsátó intézmény által az elfogadóhelyek felé felszámított jutalék nagyságát is, ez nem lépheti túl a fizetési forgalom másfél százalékát. A SZÉP kártyára egy évben maximum 300 ezer forint támogatást utalhat a munkáltató.
A legnagyobb hazai pénzintézet bevonásával induló program sok előnyt kínál. Kezdetben főleg a szálláshely szolgáltatók és a kártyakibocsájtó intézmények fognak nyerni vele. Az üdülési csekk esetében a munkáltatóknál volt kezelési költség, házhozszállítási díj, a szolgáltatóknak szintén kellett fizetniük ügyleti jutalékot illetve partnerkapcsolati díjat is. Ezek a díjak pedig a SZÉP Kártya által mérséklődnek, illetve egy részük megszűnik, így a megyében is egyre elterjedtebb lehet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés