Archivum
Közgyűlési döntésekről
A zalaegerszegi közgyűlés múlt heti ülésén 38 napirendi témát tárgyalt, közülük hármat zárt ülésen.
A közgyűlés döntött arról, hogy négy nyertes pályázat önrészét hitelből további 80 millió forinttal megemeli. Erre azért volt szükség, mert a vállalkozó árajánlatok jóval magasabbak voltak az eredetileg tervezett költségkeretnél. Ugyanakkor az önkormányzat úgy érezte mind a négy beruházásra szükség, van. Így a Béke ligeti iskola teljes akadálymentesítésére, a Kis utcai és a Csillagközi óvoda felújítására, valamint a Zárda utcai rendelő kiváltásaként új rendelő létrehozására.
A képviselőtestület elhatározta, a Parkoló Gazda Kft-nek a Városgazdálkodási Kft.-be történő beolvadását, majd miután eredménytelennek nyilvánították a Déli Ipari Park részterületének értékesítésére kiírt pályázatot, újabb pályázat kiírásáról döntöttek.
Dr. Kovács Gábor jegyző az elfogadott rendeletekről adott tájékoztatást. Mint elmondta, a közterület-használati díjakat három éve nem emelte az önkormányzat, így most egy 5 százalékos emelésre kerül sor. A vendéglátóegységek teraszai, előkertjei, pavilonjai után ugyanakkor 10 százalékkal kevesebbet kell fizetni. Ezzel is segíteni szeretnék a helyi vendéglátó ipari vállalkozásokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen