Archivum
Mesterházy Attila Zalaegerszegen
Az MSZP elnöke szombaton, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján jelezte: politikai vitanapot kezdeményeznek a parlamentben a gazdasági növekedés beindításáról, munkahelyek teremtéséről és a devizahitelesek megsegítéséről. Kezdeményeznek társadalmi párbeszédet is az érdekképviseletekkel és a civil szervezetekkel, és önálló törvényjavaslatot is benyújtanak. Mesterházy Attila szerint a Fidesz nem segít a devizahiteleseknek, pedig külön kérték erre a kormányt, de elutasították a javaslatukat.
A pártelnök elmondta: várják a 2011-es költségvetési tervezetet, mellyel kapcsolatban a pártnak négy elvárása van. Indítsa be a gazdasági növekedést, biztosítson lehetőséget munkahelyek teremtésére, csökkentse a társadalmi különbségeket, és segítse Magyarország modernizációját.
Ezeket a szempontokat figyelembe véve fogja értékelni az MSZP a 2011-es költségvetés tervezetét. A kormány száz napját értékelve azt mondta: „a politikai kalandozásnak, az Orbán Viktor által meghirdetett szabadságharcnak egyre több áldozata van, és sikerült az előző kormány eredményeit is lerombolniuk. Jó példa erre az, ami a devizahitelesekkel történik”.
Major Gábor, az MSZP zalaegerszegi polgármesterjelöltje, mint fogalmazott, nem érti, miért hirdet a Fidesz megújulást. Fideszes polgármestere volt Zalaegerszegnek 16 éven keresztül, az új polgármesterjelölt és a képviselőjelöltek is – egy kivétellel – több ciklus óta ugyanazok a személyek. Felvetődik a kérdés, jó volt-e az általuk követett irány. Major Gábor szerint újfajta gondolkodásra van szükség, és szeretnének helyben ellensúlyt jelenteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen