Archivum
Nehéz helyzetben
A Zala Megyei Közgyűlés legutóbbi ülését követő sajtótájékoztatón Manninger Jenő, a közgyűlés elnöke a leglényegesebb témákról tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Segítség az árvízkárosultaknak
A megyei közgyűlés rendelet-tervezetet fogadott el a Zala Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítására, amelynek során áttekintették és megvitatták a költségvetés helyzetét. Manninger Jenő ezzel kapcsolatban elmondta: A Bajnai-kormány csőd közeli állapotban hagyta az önkormányzatokat Magyarországon, és ez alól a zalai sem kivétel. A Zala Megyei Önkormányzat állami támogatása 2006 és 2010 évek között összesen 1.389 millió forintos csökkenést mutat.
Ugyancsak jelentősen csökkent az önkormányzat illetékbevétele is, központi szabályozások, az illetéktörvény változása miatt. 2009-ben az örökösödési illeték eltörlése 20 millió forintig, illetve 2010. évben az illeték százalékok központi csökkentése a megyei önkormányzatok bevételeit csökkenti, ugyanakkor a kieső bevétel pótlása nem történt meg.
Míg 2006. évben a Zala Megyei Önkormányzat illetékbevétele 2.110 millió forint volt, addig 2009. évben már csak 1.654 millió forint folyt be. A fenti két jogcímen kieső bevétel 2006. és 2010. évek között 2.102 millió forint. 2007. évben 20 millió CHF összegben bocsátott ki kötvényt a Zala Megyei Önkormányzat a fejlesztési pályázataink, illetve saját beruházásainak finanszírozásához.
A kötvénykibocsátásból 2010. május végéig 691 millió forint felhasználás történt, melyből 588 millió a közgyűlés által elhatározott fejlesztések fedezetére került felhasználásra (pl. keszthelyi tornaterem, uszoda beruházásra, lenti tornacsarnok kialakítására, Kórház TIOP pályázatra). A kötvénykibocsátásból május végéig 103 milliót a működés finanszírozására kellett bevonni.
A nehéz gazdasági helyzet ellenére elfogadta a közgyűlés a „Kezességvállalás a Zala Szőlő- és Borkultúrájáért Egyesület pályázatának lebonyolításához” című előterjesztést, amelynek lényege, hogy az önkormányzat kezességet vállal az Egyesület által az „Új élmények a Dráva–Mura–Zala megye által határolt nagy hagyományú területen“ című projekt végrehajtásához felvett hitelre, 15.000.000 forint összeghatárig.
A megyei önkormányzat fontos feladatának tekinti a zalai borkultúra fejlesztését, és a nehéz anyagi helyzetében is kiemelt figyelmet fordít erre a lehetőségre, amit a pályázat nyújthat. A projekt célkitűzése a Dráva, a Mura és a Zala közti területre jellemző hagyományos termények, termékek és szolgáltatások magas szintű kínálatának, illetve egy közös bormarketing stratégiának a kialakítása.
Mindezek mellett az árvízkárosultak megsegítéséről is döntött a közgyűlés. Korábbi adomány maradvány mellé valamennyi képviselő 5000 forintot ad, így közel 700.000 forintot juttatnak el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzathoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren