Sok van a rovásodon!

Az ősi magyar írásról

– A hagományőrzés egyfajta formája, amit nagyon fontosnak tartok. Ezért vágtam bele a kutatásba, ami, ahogy elmélyedtem a témában, egyre több lenyűgöző ismerettel szolgált. Az egész olyan hatással volt rám, mint egy gátszakadás: nincs megállás, valami állandó folytatásra sarkall – elöljáróban arról a késztetésről beszélt, ami a rovásírás irányába terelte érdeklődését.

Miért érdekes a rovásírás ennyi évszázad távlatából? – erre a kérdésre a következőképpen felelt.

– Egyrészt, mert nem ismerjük – viszont megismerhető, úgy ahogy én is tettem. Másrészt jelentős kulturális és történelmi érték a rovásírás, ami a legősibb írásrendszer egyike. Ahogy – Kodály és Bartók szerint – a zenének volt egy ősi formája, úgy az írásnak is.

Nagy kérdés: mikortól beszélhetünk írásról az emberiség történetében; a magyarok ősi írása minden bizonnyal a kezdetekre utal, hiszen több ezer évre vezethető vissza.

A rovásírás a mai napig fennmaradt élő formában, hiszen jelrendszerét több nyelv is átvette, egyebek mellett a latin. Szent Istvánt követően áttértünk a latin betűs írásra, egy szegényesebb jelkészletet vettünk át, amellyel 13 hangunkat nem tudtuk lejegyezni. Ezek a hosszú magánhangzók és a kettős mássalhangzók. Emiatt tűnik nehézkes írásműnek az Ómagyar Mária-siralom vagy a Halotti beszéd.

A vetített képes előadásából még nagyon sok érdekes dolgot megtudhattak a jelenlévők. Tóth István Jánosné, Teskánd polgármestere érdeklődésünkre elmondta, örömmel vették Badacsonyi Lajos témafelajánlását, és szívesen várnak más helyi lakosokat előadóként (is) rendezvényeiken.