Archivum
Sok van a rovásodon!
A sok van a rovásodon – dögrovásra jutott – kifejezések nem ismeretlenek számunkra, ma is használatosak. Példának okáért, ha hosszabb ideig járkálunk, akkor az utat rójuk, az illetéket, adót lerójuk, a rosszalkodót pedig megrójuk. Eredetűk a hajdani rovásírásra utal, mellyel eleink kommunikáltak egymással több évszázadon át. Badacsonyi Lajos mezőgazdasági mérnök vállalkozott arra, hogy a Teskándért Egyesület és Nőklub rendezvényén a rovásírásról önszorgalma által szerzett ismereteit megossza a hallgatósággal.
Az ősi magyar írásról
– A hagományőrzés egyfajta formája, amit nagyon fontosnak tartok. Ezért vágtam bele a kutatásba, ami, ahogy elmélyedtem a témában, egyre több lenyűgöző ismerettel szolgált. Az egész olyan hatással volt rám, mint egy gátszakadás: nincs megállás, valami állandó folytatásra sarkall – elöljáróban arról a késztetésről beszélt, ami a rovásírás irányába terelte érdeklődését.
Miért érdekes a rovásírás ennyi évszázad távlatából? – erre a kérdésre a következőképpen felelt.
– Egyrészt, mert nem ismerjük – viszont megismerhető, úgy ahogy én is tettem. Másrészt jelentős kulturális és történelmi érték a rovásírás, ami a legősibb írásrendszer egyike. Ahogy – Kodály és Bartók szerint – a zenének volt egy ősi formája, úgy az írásnak is.
Nagy kérdés: mikortól beszélhetünk írásról az emberiség történetében; a magyarok ősi írása minden bizonnyal a kezdetekre utal, hiszen több ezer évre vezethető vissza.
A rovásírás a mai napig fennmaradt élő formában, hiszen jelrendszerét több nyelv is átvette, egyebek mellett a latin. Szent Istvánt követően áttértünk a latin betűs írásra, egy szegényesebb jelkészletet vettünk át, amellyel 13 hangunkat nem tudtuk lejegyezni. Ezek a hosszú magánhangzók és a kettős mássalhangzók. Emiatt tűnik nehézkes írásműnek az Ómagyar Mária-siralom vagy a Halotti beszéd.
A vetített képes előadásából még nagyon sok érdekes dolgot megtudhattak a jelenlévők. Tóth István Jánosné, Teskánd polgármestere érdeklődésünkre elmondta, örömmel vették Badacsonyi Lajos témafelajánlását, és szívesen várnak más helyi lakosokat előadóként (is) rendezvényeiken.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen