Archivum
Vigasság a Kertvárosban
Több éves hagyomány a Kertvárosban az ősz eleji vigasság, azonban most először kapcsolták össze ezt a programot karitatív momentummal is. A Koraszülött Mentő és Gyermekintenzív Alapítvány a jelenleginél korszerűbb lélegeztetőgépet kíván vásárolni a legkisebb betegek (450 grammos újszülöttől a 6 kilogrammos babáig) számára. Ezen nemes célhoz lehetett hozzájárulni szimpla adakozással, vagy a vigasságon fogyasztott sörrel, mely vételárának fele szintén az adománygyűjtő perselybe került.
Jótékony sörrel, jupiter-közelben
A rendezvény többi része a jól bevált forgatókönyv szerint zajlott. A szervezők bizonyára örömmel nyugtázták, hogy sok érdeklődőt vonzott a kivételesen verőfényes napon zajló program.
A jó idő gyorsan a szabadba csalogatta a gyerekes családokat, illetve az idősebb generációt, akik koruk ellenére aktívan állnak az Apáczai ÁMK rendezvényei mellé. Nem csoda, ha a főző- és receptverseny eredményhirdetésén többször szólították a helyi nyugdíjasklub valamely tagját díjátvétel okán.
Szintén sokan voltak kíváncsiak az esti fellépőkre, így a zalai gyökerekkel bíró „Sláger Tibóra” és az est sztárvendégére, Szandira. Persze a helyi szereplők sem maradtak távol, így az Ifjúsági Fúvószenekarnak, népdalelőadóknak, tinédzser könnyűzenei szereplőknek és rockbandának tapsolhatott a közönség.
A napot Bánfalvi Péter zárta, amikoris a távcsöves Jupiter-vizsgálatra invitálta a csillagos égbolt rajongóit. A naprendszer legnagyobb bolygója azzal érdemelte ki a figyelmet, hogy jelen helyzetében tartózkodik legközelebb a Földhöz (589 millió kilométer), melyre utoljára 1963-ban volt példa.
Érdemes megemlíteni még eme egyik legfényesebben ragyogó égitestről, hogy hatalmas tömegvonzásával üstökösöket és kisbolygókat vonz magához, védve és biztonságosabbá téve ezzel légterünket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen