Zóka Gyula

közélet
Elhunyt Zóka Gyula fotográfus
Hosszú betegség után, 78 éves korában elhunyt Zóka Gyula zalaegerszegi fotográfus, operatőr. Ez a megfogalmazás túl száraz, hivatalos, és egy cseppet sem „Gyulás”. Persze az egyszerű és tényszerű közlés – nevezhetjük akár szűkszavúságnak is – azért jellemző volt rá.

népies
Kötet Németh János kisplasztikáiról
A Magyar Kultúra Napja alkalmából mutatták be azt az új albumot, mely Németh János Kossuth-díjas keramikusművész munkásságáról készült. Ezúttal kisplasztikáinak világába tehetünk egy látogatást. A „Megformálta a föld porából” című kötet egy TOP pályázatnak köszönhetően, az önkormányzat kiadásában készülhetett el.

nézőpont
Távoli országok, hétköznapi arcok
Meglepetés kiállítással köszöntötték rokonai és barátai 60. születésnapja alkalmából Bognár Gyula amatőr fotográfust és búvárt. A Móricz Zsigmond Művelődési Házban megrendezett jubileumi tárlatot az ünnepelt családja szervezte, mégpedig titokban.
kultúra
Fotókiállítás kórháztörténettel
Újabb kiállítás nyílt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház neurológiai szakambulanciájának várótermében. A szokásoknak megfelelően ismét egy kórházi dolgozó munkáit szemlélhetik az érdeklődők. A mostani tárlat érdekessége, hogy néhai dr. Schlemmer Tamás, egykori radiológus főorvos reproduktív képei kórháztörténeti adalékkal is szolgálnak.

olvass!
Képes album az Őrségről
A Kossuth Kiadó gondozásában a Magyar Örökség sorozat újabb képes albuma jelent meg, melynek témája ezúttal az Őrség. Az album képanyagát Zóka Gyula fotográfus készítette, a szöveget a fotókhoz Pánczél Petra újságíró, lapunk munkatársa írta. A kiadványt a városi könyvtárban Megyeri Anna történész-főmuzeológus, a Göcseji Múzeum munkatársa mutatta be az érdeklődőknek.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Mindszenty Emlékközpont (34), Kétvölgy Vendégház (1), Anti András (1), Padár (1), Nagy Bálint országgyűlési képviselő (5), Waldorf (8), komédia (1), Karácsonyi szeretetlánc (2), Jazzszerda (41), Bálizs Andrej építész-városvédő (3), Nyár (7), Babusgató (2), Történelem (141), elismerések átadása (36), Zalaegerszegért díj (7), Valentin nap (32), Vendéglátás (26), Zalaszentgróti Fitness Klub (2), Borostyán Presszó (1), Besenczi Árpád (45)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)