Archivum
Bontás és újraépítés?
A belváros-rehabilitáció áldozata lehet a zalaegerszegi Mérlegház. A piac mögötti Mérleg téren álló kis épület a XX. század első harmadában épült, a már megszűnt hídmérleg technikai adminisztrációjának befogadására. Bertók Sándor főépítész szerint a város számára ez egy kedves épület, ám méltatlan állapotban van. Régóta nincs funkciója, az elhelyezkedése pedig akadályozza a belső elkerülő út kiépítését.
Napirenden a Mérlegház sorsa
Minderről a Városesztétikai Társaság (VÁRTÁR) és a Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén értekeztek. A civilek szeretnék, ha a Mérlegház megmaradna, hiszen mint elhangzott: Zalaegerszegen - dunántúli viszonylatban - nagyon kevés az épített örökség.
A főépítész a fenti állítással egyet is ért, ám mint mondta a 76-os elkerülő út megépítése után elérkezett az idő a belső tehermentesítő út kiépítésére. Ez első ütemben a Sportcsarnoktól az Interspar-ig kerülné el a belvárost, a vasút régi vonalán. Több tanulmány is készült arról, hogy a Stadion- és a Budai Nagy Antal utcákról, valamint a belváros útjairól hogyan lehetne rácsatlakozni az új útra. Bár végleges terv még nincs, annyi bizonyos, hogy az észak-déli irányú forgalmat a Mártírok útja meghosszabbításaként a Munkácsy utca vezetné el. Ehhez azonban kétirányúsítani és szélesíteni kell az utcát.
Ennek jelenleg két fizikai akadálya van: a virágudvar épülete és a Mérlegház. A virágudvar önkormányzati tulajdonba vétele már megtörtént. Az épület átépítésre kerül majd; modernebbé, szebbé válik és eredeti funkciója is megmarad. A Mérlegház már nagyobb fejtörést okoz a szakembereknek, hiszen az épületnek régóta nincs funkciója. Jelenleg helyi védelem alatt áll és várostörténeti szempontból jó lenne, ha külseje változatlan formában megmaradna.
A tervek szerint a Mérlegházat elbontanák jelenlegi helyéről, ám a tér egy másik pontján újból felépítenék. A szétbontáshoz viszont meg kell szűntetni a helyi védelmet, erről a decemberi közgyűlés dönt majd. Bertók Sándor szerint azt is meg kell vizsgálni az újraépítés szempontjából, hogy milye védett az épületnek: a formája, a homlokzata, a tetőszerkezete vagy a téglái. Ő úgy látja, hogy a tető és maga a forma az, amit meg kell menteni az utókor számára. Az is fontos, hogy az újraépített Mérlegháznak legyen funkciója. Több ötlet is felvetődött már – zenepavilon, cukrászda, újságosbódé – de döntés még nincs. Nem kizárt, hogy a belső elkerülőút kiépítésének második ütemében a Mérleg tér átépítéséről is készül látványterv.
Boda László, a VÁRTÁR elnöke összegzésképpen elmondta: továbbra is figyelemmel kísérik a Mérlegház sorsát, sőt segítségüket is felajánlják annak érdekében, hogy méltó helye és szerepe legyen az épületnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás