Filmajánló

klasszik
Frici és Aranka Zalaegerszegen is!
Április 7-től láthatja a közönség a zalaegerszegi Art Moziban a Frici&Aranka című magyar filmet, mely Karinthy Frigyes író, költő és Böhm Aranka orvos házasságát, szenvedélyes kapcsolatát és nyugodtnak nem éppen nevezhető mindennapjait mutatja be.

kultúra
Dokumentumfilm Anne Frank naplója nyomán
A holokauszt nemzetközi emléknapján, vagyis január 27-én debütált a hazai mozikban az Anne Frank – Párhuzamos történetek című olasz dokumentumfilm, mely a Béke Shalom Magyar – Izraeli Baráti Társaság zalaegerszegi szervezetének jóvoltából a helyi Art Moziba is eljutott.

nézőpont
Nívós dokumentumfilmek fesztiválja
Három napon át, hat szórakoztató és tanulságos dokumentumfilmet láthat a közönség az Art Moziban. Január 28-30-a között Zalaegerszegen vendégeskedik a Budapest International Documentary Festival, mely a főváros után további tíz hazai nagyvárosban is bemutatja a legnívósabb nemzetközi dokumentumfilmeket.
kortárs
Félúton - elkészült az új kisjátékfilm
Elkészült és augusztus végétől látható Lendvai Kristóf új kisjátékfilmje. A Félúton című film forgatása júniusban öt napon át tartott több zalai településen, a szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei.

kortárs
Díjat nyert a Majdnem eltoltam
Különdíjat nyert a 25. Országos Diák-filmszemlén Budapesten Lendvai Kristóf (16 éves gimnazista) Majdnem eltoltam című kisjátékfilmje. A 26 perces alkotás a benevezett 110 film között a „sztereotípiák érzékeny ábrázolásáért” járó különdíjat kapta.

hanghatás
Dr. Caligari zenével és animációval
Először csak egy kísérlet volt, hogy hogyan tud egy 1920-ban készült német némafilm és egy mai instrumentális zene „együttműködni”. 2009-ben Nadrai Róbert és Wettstein Tamás zenét írtak a Dr. Caligari című, ma már filmművészeti klasszikusnak számító misztikus thrillerhez, amit sokan a horrorfilmek ősének is tekintenek.
nézőpont
A börtön mentett meg
Egyre másra hívják közönségtalálkozókra, újrakezdés beszámolóra Ambrus Attilát, közismeret nevén a „Viszkis rablót”, akiről 8 könyv és fél éve egy sikeres film is készült. Megosztó személyiségére sokan kíváncsiak, van mit mesélnie pro és kontra. 30 rendbeli rablás, közel 200 millió forint eltulajdonítása köthető a nevéhez. Számára is lélektani rejtély a „rajongótábora”. Mindezekről a közelmúltban Zalaegerszegen is beszélt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Süteménysütő verseny (2), Európai Hulladékcsökkentési Hetek (2), kenyérfesztivál (3), Vadas Zsuzsa (87), Europe direct (2), Természetgyógyászat (18), BÁTHORY (1), Kormányzati támogatás (11), Böjti pince (2), Városgazdálkodás (5), Mura-Menti malacságok (2), Hévíz, Városi Könyvtár (18), fészekrakás (1), Szennyvíztisztító telep (4), Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter (1), néprajzi tanulmánytár (1), Tebe Zalaegerszeg - Hulladékmentes bolt (1), Könyves Gábor polgármester (6), Bográcsozás (4), HOTEL MENTHOL (1)