2025.07.30., szerda - Judit, XéniaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Sármelléki kármentesítési tervek

2010. május 13. csütörtök, 20:08
Címkék:

Teljes egészében elkészültek a sármelléki repülőtér kármentesítésére vonatkozó tervek. A projektet előkésztő társaság munkatársai, illetve az érintett önkormányzatok vezetői sajtótájékoztató keretében ismertették a részleteket a helyszínen.

 

                                                  Újabb támogatással indulhat a kármentesítés

Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly Sármellék és Zalavár mintegy 226 millió forint, 85 százalékban európai uniós támogatást nyert a repülőtér és környéke kármentesítéséhez szükséges tényfeltáródokumentációk, a műszaki beavatkozási-, valamint az egyéb tervek elkészítésére és a régészeti hatástanulmány kidolgozására.

karmentesites4.jpg Karafa Balázs projektmenedzser és munkatársai, valamint Szabó Vendel sármelléki, illetve Berkenyés István zalavári polgármester ennek befejeztével helyszíni bejárásra hívta az újságírókat, ahol beszámoltak a megvalósításra vonatkozó elképzelésekről. A munkák során a kerozinszennyeződéstől mind a talajrészeket, mind pedig a talajvizet meg kell megtisztítani. A szennyezettség foka, illetve a területek fedettségétől függően a szakemberek különféle technológiákat alkalmaznak. Ahol másképp nem lehet, a növényzet egy részének irtása után kezdik meg a munkát. A talaj egy részét kitermelés után megtisztítják, majd visszatöltik. Azokon a helyeken, ahol ez nem megoldható, illetve károkat okozna, például a repülőtér működését biztosító építmények alatt, ott dréncsöveken keresztül történik a kármentesítés. Ehhez biológiai anyagot használnak fel. A talaj- és talajvíz tisztítását a területen belül oldják meg, így nem kell megnövekedett járműforgalomtól, vagy más zavaró tényezőtől tartani a település lakóinak. Karafa Balázs elmondta azt is, hogy folyamatos monitorozással ellenőrzik a levegő-tisztaságát, fokozottan ügyelve arra, hogy a környéken élők egészségét még minimális mértékben se veszélyeztessék. Amennyiben az ellenőrzés során a megengedettől eltérő mértéket észlelnek, azonnal leállítják a munkát.A tényleges kármentesítés megkezdéséhez még egy újabb pályázatot is be kell adni a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz, egy szintén 85 százalékos uniós társfinanszírozású támogatásra. Szakértői becslések szerint a projekt teljes költsége elérheti a négymilliárd forintot is.

Amennyiben minden az elképzelések szerint halad, még ebben az évben megkezdődhet a műszaki megvalósítás, amely várhatóan csakugyan nem érinti sem a repülőtér működését, sem az érintett térség közelében lakók életvitelét. A befejezést 2015-re tervezik.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)