Archivum
Téli pihenő
Megérdemelt pihenés vár Vollein Ferikére a téli szünetben. A 11 éves fiú termékeny évet tudhat maga mögött és rengeteg program várja az eljövendő évben. Budaházi Tibor festőművész mellett három éve nyitogatja művészi szárnyait, melyek előtte spontán szürrealisztikus ecsetvonásokként törtek felszínre.
Több kiállítása is lesz jövőre
A mester mellett munkái egyre konkrétabb kifejezésűek. Sikereiről annyit, három önálló kiállítása mellett, számos egyéb tárlaton is szerepelt, versillusztrációt, lemezborító tervet készített, nemzetközi pályázatok legjobbjai között szerepelt és különdíjat ért el felnőtteknek szóló megmérettetésen. 2011 első felére már 5 önálló kiállítása van lefixálva. Mindezek megvalósulását segíti az a tehetséges fiatalokat felkaroló, de szigorú feltételeket támasztó országos pályázat, mely Ferikét is érdemesnek találta a támogatásra.
Jelenleg Lentiben látható egyik festménye, a Három király Betlehembe című (képünkön), illetve Keszthelyen a Szent Család című festménye, mely az összes karácsonyi rendezvény fő díszéül szolgál. Ferike egyébként születési helye kapcsán kötődik a Balatonhoz és sok hálás témát talál a tó partján. A jövő évi tárlatai is ide csoportosulnak, így márciusban Keszthelyre a Kisfaludy Galériába, májusban Badacsonytomajba a gyereknap nyitányaként, júniusban a Csopaki Galériába, a polgármester meghívására és júliusban Gyenesdiásra.
A sort azonban Zalaegerszegen az Apáczai ÁMK-beli tárlata nyitja majd. A képek többségében készen vannak, részben bekeretezésre várnak. És persze folyamatosan készülnek az új művek. Az alkotás azonban most karácsonykor egy kicsit szünetel, mert Ferike ajándékba számítógépet kap, így kedvére játszhat és hallgathatja kedvenc előadóit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Holland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánTitkos csalók: Célkeresztben a fiatalokSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n