Archivum
Zalai népdalok a Zeneakadémián
Február végétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kiemelten oktatják a népi ének szakos hallgatóknak a zalai népdalokat. Az úttörő munkát ifj. Horváth Károly a népművészet ifjú mestere, népzenész, népzenetanár, népzenekutató végzi.
Az utolsó percben vagyunk a gyűjtéshez
- A közel háromszáz fellépővel, a közelmúltban megrendezett népdaléneklési verseny megyei döntőjének színvonala is hatással volt Vakler Anna tanszékvezetőre, aki a zsűri egyik tagjaként figyelte a szereplőket. Országosan egyedinek mondható a résztvevők nagy száma és a produkciók minősége is. E mögött látszik a minőségi oktatás – véli ifj. Horváth Károly.
- Kikötés volt, hogy csak zalai népdalokat énekelhetnek a gyerekek. Országosan is jellemző, hogy mindenki a saját tájegysége dalaival áll ki a versenyen?
- Megvan az a tudásszint, ami után ajánlott már más tájegység dalát is énekelni. Mindenki a sajátjával kezdi, mert abban a legjobb.
- Milyen nehézségűek a mi dalaink?
- Díszítés szempontjából nem olyan bonyolultak, mint mondjuk az erdélyieké, de érdekes a dallamvilág és a bőség. Tizenháromezer zalai népdalt gyűjtöttek eddig össze, 35-40 népzenekutató dolgozott itt valaha. Ez is mutatja milyen nagy az itteni kincs. És az utolsó percben vagyunk a gyűjtéshez, mert azok, a ma már nagyon idős emberek, akiket nem kérdezünk meg, már sosem lesznek megkérdezhetők. Óriási dolog, hogy a népiének tanulmányokat már akadémiai szinten is lehet folytatni. Az én időmben még ez nem volt, de most lehetőséget kínál a tehetséges fiataloknak.
- Budapesten kívül még hol tanít?
- Zalaegerszegen félállásban, fontos, hogy ne maradjon ki az életemből ennek a korosztálynak a tanítása. Muravidéken is tanítom az ottani magyar gyerekeknek a zalai népdalokat. Illetve nyaranta népzene táborokba járunk, ha van rá lehetőség.
- Milyen a fogadtatás az akadémián?
- Eddig szívesen vették az órákat. Többek között nyolcvan, száz zalai népdalt kell a vizsgáig elsajátítaniuk a hallgatóknak. Az óraszám a jövő évben emelkedni fog, ahogy a tananyagot is fokozatosan építjük fel.
- Milyen egyébként a zenei helyzet a fővárosban?
- Sok jó zenész van, ahogy vidéken is, de más világ. Vannak olyan helyek, ahol kizárólag népzene szól. Ide a fiatalok egy része és a külföldiek járnak.
- Mostanában vannak próbálkozások a népzene modernizálására.
- Ez veszélyes dolog. Vannak útkeresések, jazz beolvasztása, de ez el is nyelheti az eredetit. Bízom benne, hogy az autentikus népzene mindig életben marad.
- Placido Domingonak és Freddy Mercurynak is tetszett a Tavaszi szél vizet áraszt.
- Nem mindegy hogy ki és hogyan közvetít a magyar népzenét külföldön. Mert az ottani emberek az ott hallott stílussal azonosítják a magyar népdalt, mint ahogy sokáig a cigányzenével. Azok a gyerekek, akik a mostani versenyekre elmennek és esetleg tíz év múlva, külföldön tanulnak biztosan hitelesen, adják át a zenénket, még akkor is, ha most kamaszkorban nem divat ezzel foglalkozni. De az esélyt megadja, hogy később, visszaforduljanak ebbe az irányba. Az iskoláknak azért nagy a felelőssége, mert nincs meg az a közösségi tér, családi együttlét, ahol spontán megszólalnának a népdalok. Hogy egy részük az interneten elérhető az jó, de ennél gazdagabb az a kincs, ami nem szól sehol. Nem kell, hogy mindenki népzenekutató legyen, de az fontos, hogy minél kisebb korban halljon magyar népdalt és később is ápolja a magyar kultúrát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-nS.Ö.R. - Shakespeare Összes Rövidítve