Rövidhírek
A motiváltabb csapat nyert
ZTE: Szemerédi - Szabó, Lesjak, Devecseri, Bedi - Babati (Gajdos 46. p.), Madarász (Novák 68. p.) Barczi, Kiss, Hudák (Szépe 46. p.) - Horváth K. Vezetőedző: Dobos Barna.
Már az első támadásából gólt szerzett az egerszegi csapat, a kezdés álomszerű volt, a folytatás elmaradt. A korai gól után, a ZTE hagyta talpra állni ellenfelét. Úgy nézett ki, fejben azt gondolták a játékosok, hogy itt már nem lehet gond. A Csákvár azonban letámadott, rendre megnyerte a párharcokat és húsz perc alatt megfordította a vesztésre álló találkozót. A hazaiak jóval agresszívebben játszottak, mint az ellenfelük. A ZTE-nek a gólon kívül mindössze egy lehetősége akadt, a csákvári kapus azonban védett. A másik oldalon Szemerédinek több dolga akadt. Szünet után valamivel aktívabb lett a zalai csapat, ami abban nyilvánult meg, hogy gólhelyzetek nélkül enyhe mezőnyfölényben játszott. A hazai kontrák ugyanakkor rendre veszélyesek voltak, bár a Csákvár sem szerzett újabb gólt. Megfigyelhető volt, hogy a hazai védők s könnyedén állították lesre a zalaiakat. Az egyetlen igazán nagy helyzet egy szabadrúgás után alakult ki a hazai kapu előtt, azonban előbb a csákvári kapus védett, majd az ismétlés mellé szállt.
A motiváltabban játszó hazai csapat megérdemelten nyert, a ZTE teljesítménye meg sem közelítette a Siófok ellenit. A vereség azt jelenti, hogy a ZTE lecsúszott az első helyről, a rendkívül szoros mezőnyben a második helyen tért téli pihenőre. Ha hozzá vesszük, hogy összes riválisának vendége lesz a tavasz során, akkor a feljutás szempontjából kemény „második félidő” vár a ZTE-re. A mérkőzés megmutatta, hogy a keret további erősítésre szorul.
Értékelés:
Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője: - Az első félidőben képtelenek voltunk megoldani a védekezést, abból átmenni támadásba. Az egyenlítésre, így is volt esélyünk, de nem sikerült.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala