Rövidhírek
A „Pro Cultura Keszthely” díjazottja
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Balaton Színházban tartott gálaesten a „helikonos szereplők” vitték a prímet. A középiskolások művészeti versenyének, a Helikoni Ünnepségeknek a díjazottjai léptek föl ugyanis verssel, prózarészlettel, komolyzenei darabok előadásával. Az ünnepségen Ruzsics Ferenc polgármester idézte fel az ünnep eredetét, a magyarság együvé tartozásának jelképét: a himnusz születését. A nemzeti elkötelezettség hangján szólt arról, hogy a kultúrát csakis együtt tudjuk megőrizni, átörökíteni, óvni, gyarapítani.
Mint a laudációból kiviláglott: a több mint 200 éves múltra visszatekintő Helikoni Ünnepségek a dunántúli középiskolás korosztály nagy hagyományokkal rendelkező, kétévente megrendezésre kerülő helyi, kulturális seregszemléje, ahol a diákok iskolai keretek között, 18 művészeti kategóriában, szakértő zsűri előtt mérik össze tudásukat. A Helikoni Ünnepségek magyarországi és európai viszonylatban is egyedi rendezvény, hiszen a középiskolás korosztály ilyen jelentős nagyságrendű összművészeti megnyilvánulásával alig találkozni. A Helikon Keszthely városának a legrégebbi, legismertebb és legnagyobb rendezvénye. A Helikoni ünnepségek hajnalát olyan nagyságok fémjelzik, mint Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Dukai Takács Judit, Pálóczi Horváth Ádám és Kazinczy Ferenc.
A rendezvényt az 1817-es kezdetektől a 20. század eleji megújításán és az 1970-es évekbeli kicsúcsosodásán át egészen napjainkig kiemelkedő figyelem kísérte helyi, régiós és országos szinten egyaránt. Tavalyelőtt 47 dunántúli település 125 középiskolájából több mint 3000 diák részvételével és 23 tagú zsűri közreműködésével 18 művészeti kategóriában már 700 versenyprogramra került sor. Az alapítvány a Festeticsek örökségének ápolása mellett, töretlen elkötelezettséggel, kétévente egy alkalommal szervezi meg a Kultúra Magyar Városában és bonyolítja le a kulturális szemlét. Az elismerést Ruzsics Ferenc és Csótár András, az önkormányzat Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke közösen adta át Regényiné Király Évának, a kuratórium elnökének, aki köszönetét tolmácsolva jelezte: idén újból lesz Helikon: április 19-től 21-ig.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben Létrejött a ZalaZone AlapítványFejlesztik a közvilágítást a Petőfi utcában -
rovatunk hírei
Új járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben Létrejött a ZalaZone AlapítványFejlesztik a közvilágítást a Petőfi utcában top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenÜnnepi közgyűlés Zalaegerszeg várossá válásának 140. évfordulóján