Rövidhírek
Az ötvenezredik tulajdonos
A sajtóeseményen elhangzott: az ötvenezer persze egy relatív szám, hiszen azt jelzi, hogy az Egerszeg Kártya 2003-as létrehozása óta ennyit adtak ki a meghosszabbításokkal, elvesztésekkel, lejárat utáni nagyobb szünetekkel, majd újabb igénylésekkel együtt.
Továbbra is népszerű az Egerszeg Kártya
A polgármester arról is tájékoztatott, hogy bővíteni szeretnék a kártyával igénybe vehető szolgáltatásokat: a jövőben a skanzen és a Göcseji Múzeum is bekerülhet azok közé az intézmények közé, melyeket a zalaegerszegi lakosok kedvezményesen látogathatnak a kártya birtokában.
Kontler Dániel az 50 ezredik tulajdonos
A tapasztalatok szerint a legtöbben a futball- és kosárcsapat mérkőzéseit, a színházat, a mozit és az AquaCityt látogatják a kártyával, de sokan a szombati ingyenes parkolás, vagy a kedvezményes autóbuszbérlet miatt váltják ki azt ki. A smart city program elemként az Egerszeg Kártya 2019. márciusa óta online is igényelhető és hosszabbítható (az ügyfélkapun keresztül). A hosszútávú cél pedig az, hogy a plasztikkártyát felváltsa egy mobil applikáció, ami gyakorlatilag elveszíthetetlen és otthon felejthetetlen.
A kártyát jelenleg három évre 2000 forintért lehet igényelni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban